Az okinawai életünket hátrahagyva, körülbelül két hónapot szántunk arra, hogy Japán főszigeteit is szemügyre vegyük. Főleg ismerősöket, barátokat látogattunk, de volt önkéntes segítő munka is a terveinkben. Japán után Hawaii következett. Az okinawai évek alatt megismert hawaii barátaink olyannyira felkeltették az érdeklődésünket e szigetek iránt, hogy nem hagyhattuk ki. Aztán Francia Polinézia, Tahiti, ahol a helyi hagyományos törzsi táncok és dobzene játszották számunkra a főszerepet közel nyolc hónapon át. Itt aztán stoppoltunk egy vitorláshajót, irány Új Zéland. Mindezen kalandjainkról a későbbiekben részletesen is beszámolok, most azonban következzen az Új Zélandi fejezet.

Új-Zéland

Ébredés az öbölben

Egy november eleji párás hajnalon futott be kétárbócosunk a Szigetek öblébe (Bay of Islands) Új-Zéland északi partvidékén. Jómagam épp a hajó legmélyebb bugyrában pihentem ki  legutóbbi készenléti időmet, mikor a fedélzetről izgatott hangok verték fel szendergésemet. Párom, Teodóra és kapitányunk, Alan szólítgattak nagy felindultsággal, hogy jöjjek, mert érdemes megnézni amit látnak. No, meg aztán nemsokára kikötéshez is elő kell készíteni a hajót.

Jó matrózhoz méltón, ugrottam is rögtön. Még egyszerű gumicipőmet sem volt időm felvenni, zokniban szaladtam ki a hajnali harmattól vastagon gyöngyöző fedélzetre, de a látvány ezt rögtön feledtette velem. Delfinek díszkíséretében siklottunk a tükörsima vízfelületen a Szigetek öble ködös párás zegzugaiban. Nemsokára a felkelő nap első sugarainak fényében megcsillanva, itt-ott horgonyzó hajók tűntek fel és az egész úgy hatott, mintha egyenesen ébredező Csodaországban volnánk.

Új-Zéland - az öböl

Aotearoa, ahogy az őslakosok nevezik. Végre megérkeztünk. Három hónapot töltöttünk a hajón, és ez a legutóbbi átkelés Tonga és Új-Zéland közt volt a leghosszabb, több, mint tíz nap a nyílt óceánon. Épp, hogy feltűnt a láthatáron ennek az új világnak a sziluettje, megértettük, hogy miért is kiáltottak fel így az első maori hajósok: „He Ao! He Ao! He Ao Tea Roa!” (Egy felhő! Egy felhő! Egy hosszú fehér felhő!). A távolból ugyanis valóban ezt látni, egy hosszú fehér felhőt a horizonton.

Érkezés Új-Zélandra

Maori kultúra

Ha valaki ilyen módon érkezik a Hosszú Fehér Felhő Földjére, elkerülhetetlen, hogy hamar szembe találja magát a sziget múltjával, melyben még az őslakosok játszották a főszerepet, ugyanis a maorik ősei ezeken a partokon érkeztek valaha es népesítették be először az északi, aztán a déli szigetet. Ma is lényegesen több maori él ezen a területen, mint Új-Zéland egyéb részein.

De manapság mi látszik ebből az egyszerű utazó számára? Mit lát jártában-keltében az egykoron dicső maori múltból a jelenben? Azt kell mondanom, hogy ebből a szempontból mi nagyon jó helyen voltunk, jó időzítéssel. Érkezésünk után nem sokkal ugyanis nagy esemény következett a maori világban: a Hokulea érkezese.

Maori Új-Zéland

Hokulea

Hogy a Hokulea pontosan mi, az egy külön bejegyzést érdemel. Álljon itt csupán annyi, hogy ez egy hagyományos építésű polinéz katamarán, melyet az 1970-es években építettek Hawaii-on, és azóta számtalanszor körülhajózták vele a polinéz szigetvilágot minden modern navigációs rendszer nélkül. A csillagokból, szelekből, tengeri áramlatokból, hullámzásból tájékozódva jutott el ez a hajó Új-Zélandra is. Ünnepelte a polinéz szigetek népeinek összetartozását és egy tőről származását, és bizonyította, hogy a régiek nem véletlen, hanem tudatos navigációval népesítettek be ezt a szigetvilágot.

Maori

A Hokulea fogadtatása Észak Új-Zélandon hatalmas ünnepség keretében történt Waitangi kisváros partjainál. Volt itt minden, ami törzsi hagyomány és maori. Köszöntés a tengeren egy száz fős harci kenu harcosai részéről, fogadtatás a parton énekkel, tánccal, és természetesen a roppant félelmetes haka táncok sorozatával és drámai hangvételű köszöntő beszédekkel. A világfélelmes, rémisztő haka-ról egyébként itt tudtuk meg, hogy amellett, hogy harcra felkészítő tánc, a hagyományos maori vendég üdvözlés része is. Előadása során ugyanis létfontosságú információkat lehet megtudni az érkező idegenről. Amennyiben a vendég megijed, és támadásba lendül a haka láttán, azt jelenti, nem tiszta lelkiismerettel érkezik. Ha viszont békésen nézi végig az előadást, az tiszta szándékot feltételez. A rengeteg újdonság mellett számunkra azért is volt különösen izgalmas részt venni ezen a fogadó ünnepségen, mert amellett, hogy mi is hajóval érkeztünk, nagyjából a Hokulea útvonalát követtük végig. Így már korábban jelen voltunk a Hokulea fogadtatásán Tahitin, Papeete kikötőjében és a tongai Nuku Alofa kikötőjében is.

maori új zéland

Egy ilyen hagyományos ünnepség különösen jó alkalmat biztosít rá, hogy a kívülálló nézelődő alaposan megfigyelje az esemény helyi résztvevőit. Európai szemnek talán a leginkább a tetoválások feltűnőek. Ezeket csaknem kivétel nélkül minden őslakos büszkén viseli.

Maori tetoválások

A maorik számára ezek az aprólékosan kidolgozott rajzok szimbólumaikkal a viselőjük történetét mesélik el. Személyre szabottak, nincs belőlük két egyforma. Ma világszerte divatosak a törzsi tetoválások. A maorik örökségük védelmében az eredeti és egyedi tetoválásokat ta moko-nak, a másolt, háttérismeret nélkül felhasznált képeket kirituhi-nak nevezik. Arról mindenkinek eltérő a véleménye, hogy külföldiek kaphatnak-e ta moko-t. A tetováló, akivel én találkoztam, azt tartja, amig a kép személyre szabott és egy szakavatott mester készíti el a tetoválást, addig az ta moko. “Az én apám angol, a nagyanyám portugáloktól származott. Nehéz ma már olyan maorit találni, akinek az ereiben nem csorog más vér is. Akkor pedig hol húzzuk meg a határt? Pakeha (fehérember, idegen) is viselhet ta moko-t, ha azt tisztelettel és tudással viseli.”

maori tetoválás

A különbség…

Azért egy nagy különbség mégis van: a törzsben nem személyes döntésen alapul, hogy valaki szeretne-e ta moko-t, hanem a vénektől kapja azt ajándékba. Így van ez még ma is. Pai, az ötven körüli tetováló asszony erről így mesél:

“Én nem gondoltam rá soha, hogy tetoválásom legyen. Már elmúltam 45, mikor a vének meglátogattak és azt mondták, úgy döntöttek, kapok egy tetoválást az arcomra. Meghökkentem, de ezt az ajándékot nem lehet visszautasítani. Ezután már csak idő kérdése volt. Érdekes, hogy mikor már megvolt az időpont, előtte az utolsó héten éreztem a tetoválás helyét. Viszketett, égett a bőr az államon. Aztán mikor elkészült a tetoválás, meg kellett tanulnom vele élni. Az öregek azt mondták, ez a tetoválás mindig is ott volt rajtad, mi tudtuk, csak eddig nem volt látható. Azután három év alatt a derekam, fenekem, combom is ki lett tetoválva. Hatalmas változás volt, minden ta moko-t a vénektől kaptam. Elég is így, remélem többet nem jönnek.” -fejezi be történetét nevetve.

Egy másik maori, ötvenes férfi, akinek az arca orrtól lefelé tele volt tetoválásokkal, hasonlóan mesél erről:

“Ahogy befordult az autó a vénekkel a sarkon, arra gondoltam, na, vajon mit követtem el, hogy keresnek? Azt mondták, a hétvégén lesz egy gyűlés, feltétlen menjek, mert ajándékuk van számomra. Gondoltam talán kapok valami finom halat, vagy ilyesmi. De nem, odamentem, és azonnal meg is csinálták az arctetoválásomat. Pár éve volt ez, felnőtt férfi voltam már rég, mégis az első gondolatom az volt, ajjaj, vajon az anyukám mit fog szólni hozzá?”-mondja és nevet ő is.

Polinéz családközpontúság

A leggyakoribb téma a ta mokoban a család és a genealógia és ez a polinéz gondolkodás családközpontúságát tükrözi. Állandó motívum a koru, a spirál, ami a páfránynövény tekeredő hajtásait képezi le, az új életet és a növekedést szimbolizálja. A kerek forma emlékeztet rá, hogy minden állandó mozgásban van, míg a spirál közepe arra figyelmeztet, hogy minden visszatér oda, ahonnan elindult.

Hagyományosan a leggyakoribb az arctetoválás, nőknek az ajkakat és az állat, férfiaknak az egész arcot díszítették. Ezen kívül a hát, a fenék és a combok is gyakran kaptak tintát.

Waitangi Új-Zéland

Miközben Waitangi tengerpartján a tökéletesre nyírt füvön békésen üldögélve elnézegettem az előttem pár méterre zajló vad, harci üvöltésekkel megtűzdelt haka táncot, óhatatlanul eszembe jutottak az évszázadokkal előttünk érkező első európaiak. Vajon mit gondolhattak Cook kapitány hajósai, mikor meglátták a fogadásukra kisereglett talpig tetovált előadókat, amint azok tánctudásuk legjavát nyújtották? Akkoriban egy kultúrák közti találkozás többnyire kevésbé sikerült békésen, mint a mi esetünkben. Milyen jó nekünk, hogy ma úgy utazhatunk Új-Zélandra, azaz Aotearoa-ra, hogy van alkalmunk mögé nézni a felszínnek és mélyebben megismerni egymást.

Megosztás