A skóciai kirándulás után mindenképpen szerettünk volna beiktatni ősz végére egy olyan túrát, ahol a hűvös-borongós tájat napfényes strandokra cseréljük. Amihez továbbra is ragaszkodtunk az a kalandfaktor, ugyanakkor a dolgos hétköznapok mellett nem nagyon volt időnk a szervezésre. Ekkor futottunk bele a Wanderwell kanári-szigeteki túrájának leírásába:

„Tenerife sokunkban úgy él, mint egy turistaparadicsom, ahol a homokos tengerparton szállodák sora fogadja a látogatókat. Pedig az örök tavasz szigete jóval több ennél és a hozzánk hasonló kalandhajhászokat is elkényezteti. A Kanári-szigetek Spanyolország egy autonóm területe, ami jóval közelebb van Afrikához, mint Európához. Elhelyezkedésének köszönhetően novemberben is kiváló túrázó és strandidő várható. Utazásunkat teljes mértékben az aktív kikapcsolódásnak szenteljük…”

Mondanom sem kell, minket megvettek; úti naplónk részleteiből kiderül, mit tud Tenerife és mit tud a Wanderwell.

1. nap – Anaga-hegység

Tenerifei túránk nyitó etapján az Anaga-hegységbe látogattunk el tizenöt fős csapatunkkal. Az összhang tökéletes kis csoportunk tagjai között: rendre egyszerre kívánunk meg egy jó pofa sört a menetelés közben. Ennek megfelelően az első csúcson koccintottunk is, miközben néztük a kék és zöld megannyi árnyalatából összeálló panorámát. Aztán lesétáltunk a vízhez a privátnak mondható Playa de Roque Bermeo strandhoz, ahol egy bácsi és pár szemtelenül közvetlen macska voltak az egyedüli lakosok. A bácsi remek érzékkel bizniszt sejtett, ahogy látott minket letáborozni, és elkezdte kiárusítani a konyhája mozdítható elemeit. Noha itt lett volna lehetőségünk először mártózni az óceánban, mi inkább a playa urának viszonteladói érzékét üdvözöltük és vettünk tőle egy újabb doboz sört az ebédhez.

A visszaút babérlombú erdőkben, sziklákba vájt barlangok között vezetett, ahol korábban a guanch nevű őslakosok éltek. Azon kezdtünk tanakodni, hogyan juthat le a sör a bácsihoz, és megszületett a sörserpa, szlengesen sörpa kifejezés, ami azóta többünknek karriercél. Végül elégedetten tértünk vissza a faluba, és az első estét egy helyi étteremben zártuk. A vacsora alatt fogta magát az étteremvezető, a pincérnő és a konyhás néni, majd mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, egy szál gitárral előadtak nekünk egy szívbemarkolóan gyönyörű spanyol dalt. Amikor az utolsó akkordok elültek és mi épp csak ébredeztünk a révületből, a személyzet már ment is vissza rendelést fölvenni és mosogatni.

2. nap – Kanyoning 

Második teneriferi napunk reggelén diffúz szorongással a gyomrunkban keltünk, hogy mi fán terem a kanyoning. Az első meglepetés a kanyon lábánál parkoló dzsip-bazár volt, amiről kiderült, hogy nem seftelők azok, csupán a neoprén ruháinkat rakodták ki a túravezetők. Nos, ezekbe a buvárkund szerkókba beleugrani nem volt egyszerű, de végül mind készen álltunk nekivágni a túrának.

Rövidke esetlen kacsázás után elértük a vizet, ahol megkezdődött menetelésünk. (Nem a víz mellett, nem a víz fölött, hanem a tokáig érő vízben.) Ha nagyon beleélte magát az ember, könnyű volt vietkongokat képzelni a susnyába; néha kézjelekkel kommunikáltunk, nehogy kifüleljen minket az ellenséges haderő. Az igazi izgalmak az ugrásoknál kezdődtek. Esetenként 6-7 méter magas sziklákról kellett alávetnünk magunkat a zavaros vízbe, és hát a kanyon kanyonsága abban áll, hogy nincs kiszállás. Néha kiválthattuk az ugrásokat köteles ereszkedéssel, de mivel sokan voltunk, a biztosított ereszkedés pedig rákészülést igényelt, elég lassan haladtunk.

A kanyonból kiérve még közel sem végeztünk, a víz okozta többletsúlytól nehéz neoprén ruháinkat és magunkat is vissza kellett küzdeni a buszhoz. Kifejezetten nehéz, köves terepen haladtunk meredeken fölfelé, várva, tartogat-e még valamilyen akadályt az út. Néha kézzel-lábbal kapaszkodva nyomultunk előre, és az sem segített, hogy a helyi spanyol túravezetőnk helyenként viccesen betolta, hogy “itt mindig eltévedek”, miközben mi épp lógtunk a sziklaperemen. Beértünk, megvagyunk, este olyan hévvel koccintottunk, mintha nem lenne holnap, de a túrázásnak ez a fajtája nem lett a szívünk csücske. Persze olyan is volt, aki még aznap visszament volna egy újabb körre.

canyoning Tenerife utazás túrázás Kanári szigetek

3. nap – Los Gigantes es Los Cristianos

A kanyoning adrenalinlökete után ránk fért egy mérsékelten kalandos nap, és a harmadik napon szerencsére egy ilyen következett. Kényelmesen megreggeliztünk, aztán buszra szálltunk és útra keltünk a sziget déli részére. Borongós, szürke, hűvös időben indultunk, és nem hittük volna, hogy az előző napi kanyonvizes didergés után kívánni fogjuk még, hogy víz érje a testünket.

A déli part viszont még Tenerifén belül is kiváltságos lehet, és télről aligha, de esőről és borongós időről is ritkán hallhat. Megérkeztünk a nyárba és kajakba szálltunk, hogy a Los Gigantes ormai mellett beevezzünk az óceánba és ússzunk egyet a monumentális szikláknál. Mire visszaértünk a partra, már profin eveztünk; úgy fordulunk, lassítunk, kanyarodunk és dokkolunk a kajakkal, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A délutáni szabad órákat egy homokos parton napozva töltöttük, és megállapítottuk, hogy kanyoning után olyan a strand a léleknek, mint a csoki egy dementortámadás után.

tengeri kajak Tenerife Kanári szigetek

4-5. nap – Teide

Az eddigi mintázatból kiindulva sejthettük már a negyedik nap reggelén, hogy a lazulást ismét valami keményebb kaland követi majd. Az előző napi strandolás után toltunk egy skizo bepakolást, és teleraktuk a táskát kesztyűvel, sapkával és minden létező ruhával, ami rétegként szolgálhatott a későbbiekben, mert az a hír járta, hogy a Teidén bizony hideg van.

2200 méterről kezdtük meg a kapaszkodást az általunk csak 51-es körzetnek nevezett marsbéli tájon, és hamarosan a felhők felett találtuk magunkat. A magashegyi létezés hátulütői is előkerültek: egy ponton túl el kellett fogadnunk, hogy nem olyan ütemben visz a lábunk, ahogy tengerszinten teszi, és az olyan extra mozdulatok is, mint elővenni egy telefont vagy egy zsepit, elviszik a maradék erőt.

Mikor megérkeztünk az alaptáborba (3260 m), lélegzetelállító kilátás fogadott minket, tényleg a világ tetején éreztük magunkat. Mivel a menedékház még nem volt nyitva, a hegyibetegség tüneteiről való tájékozódással szórakoztattuk magunkat, majd felváltva kezdtük produkálni tüneteket. Ahogy közeledett az este, a naplemente színorgiája lassan átadta a helyet a csillagoknak, nekünk pedig lőtték a pizsamát. Noha megegyeztünk, hogy alvás, mert másnap 4:40-kor (igen, reggel) ébresztő, az álommanó a távolmaradásával tüntetett; horkolás, kuncogás, ukulele (!) nehezítette az elszenderedést. Aludni ugyan nem sokat aludtunk, de a csoportegység határozottan erősödött az osztálykirándulások légkörét idéző sok ágyas szobánkban. Másnap óramű pontossággal 5:15-kor megkezdtük a csúcstámadást (3718 m) a csillagos ég alatt, és napfelkeltére érkeztünk a Teide tetejére, ahol a felkelő Nap a csúcs árnyékát a mögöttünk hömpölygő felhőkre vetítette.

Az utolsó napok (El Teno, delfinles)

A hazautazás előtti napra a Masca völgy volt betervezve, de sajnos a túraútvonalat lezárták, hogy restaurálni tudjanak pár szakaszt (egyébként pacsi a tenerifeieknek, hogy kiváló állapotban tartják a turistalátványosságaikat és a túraútvonalaikat egyaránt). Ha már így alakult, úgy döntöttünk improvizálunk és megnézzük Tenerife szimbólumát, az ezeréves sárkányfát. A parkba nem mentünk be, de kívülről nézve is gyönyörű látvány volt a fa-monstrum, szóval nyugodt szívvel kipiálhattuk ezt is a bakancslistán. A napi túránk a kanyoningos kanyonunk közeléből indult, de szerencsére közel sem tartogatott már akkora adrenalinlöketet. Érintettünk egy eldugott települést, ahol kíváncsian vártuk, mivel nyűgöz le a helyi vendéglátás, és itt sem kellett csalódnunk. Tenerife-szerte igaz, hogy a legkevésbé nívósnak tűnő helyeken is szívmelengető vendégszeretet és isteni falatok fogadnak; a gasztronómiával nem lehet hibázni. Az óceán mentén folytattuk túránkat ember méretű kaktuszok mellett haladva, majd a Faro Teno világítótoronynál végeztük, ahol boldogan húzódtunk be a buszba a metsző szél elől.

Az utolsó napra maradt a szabadprogram a déli parton, nem messze a reptértől: volt, aki a Loro Parque-ra szavazott, mi inkább maradunk az óceánnál a strandon és sétálunk egyet, meg néztük a szörfösöket. Az idő kevésbé bánt velünk kegyesen, úgyhogy felülírta a korábbi tételmondatunkat a déli parttal és a jó idővel kapcsolatban, de nem bántuk ezt sem. Befizettünk egy háromórás hajós óceánjárásra és kimentünk bálna- és delfinlesre a nyílt vizekre. Az pedig, hogy milyen érzés, amikor először látsz meg egy delfint a hajó felé úszni… egyszerűen leírhatatlan.

Hogy vizsgázott a WanderWell? 

Tartalmas program, amiben remek arányban vannak a kötelező turista látványosságok és az adott régió “titkos kincsei”. Ajánlom azoknak, akik autentikus élményre vágynak, de nincs idejük megszervezni egy utazást. Plusz pont a szállások színvonaláért!

Amit feltétlen próbálj ki, ha Tenerifén jársz:

  • Teide csúcstámadás: jó hír azoknak, akik kevésbé vágynak a hosszú órákon át tartó kapaszkodásra, hogy felvonóval 3555 méterig fel lehet jutni, ahonnan egy 30-40 perces túrával megközelíthető a csúcs
  • mojo: szósz vagy mártás jellegű étel, amit főleg főtt krumplihoz fogyasztanak, de mi ettük kenyérrel is, illetve bármilyen egyéb péktermékkel, ami a kezünk ügyébe akadt – paprikás és zöldfűszeres verzióban is kapható és tökéletes szuvenír
  • bálna- és delfinles egy óceánjáró hajón
  • természetjárás szinte bárhol: a túraútvonalakat szépen karbantartják és gondosan kitáblázzák
  • spanyol vendégszeretet és konyha: gyakorlatilag bárhová beülhetsz, nem fogsz csalódni, mindenhol szeretettel fogadnak és a kulináris élmény is garantált
  • aktív pihenés: legyen szó akár kajakozásról, canyoningról, túrázásról, szörfözésről vagy strandröplabdáról, a feltöltődés garantált

A vendégposztot írta: Németh Nóri és Simon Dana 

Köszönjük nektek, hogy újra velünk tartottatok és kívánunk nektek még sok izgalmas túrát!

Tenerife Kanári szigetek túrázás körutazás

Megosztás