Új-Zéland lakóautós roadtrip

Ez a termék jelenleg nincs készleten és nem megvásárolható.

Fontos információk

Új-Zéland

Részvételi díj:

Törzsutas ár:

Ft

A túra időpontja:

Nehézség 7
Kalandfaktor 10
Kényelmi együttható 9

Új-Zéland előkelő helyen szerepel sokunk bakancslistáján, és nem véletlenül! Földünk e távoli, vadregényes zugát, ahol 1 lakosra 9 birka jut, bizarrul változatos, ugyanakkor elképesztően gyönyörű természeti látványosságok jellemzik. Az ide tévedő kalandhajhász a bőség zavarában sokszor azt sem tudja hova menjen, hova nézzen, mit csináljon, annyi lehetőség áll rendelkezésére. Hosszas tervezés után, kellő szerénységgel kijelenthetjük, összeraktuk a lehető legvagányabb túrát a Kiwik földjére!

A déli és északi szigetet is érintő kalandunkat prémium lakóautóval tesszük meg, ennek köszönhetően pedig a lehető legbámulatosabb és legvadregényesebb helyeken hajthatjuk álomra fejünket. Ha már szó szerint átutazunk a világ másik felére, kompromisszumok nélküli élményt szerettünk volna elérni, így nem spóroltunk semmin. Tengeri kajakkal fedezzük fel az Abel-Tasman fehér homokos partjait, ahol egy éjszakát kint is táborozunk sátorban a türkiz víz mellett. Háromnapos gyalogtúránk során folyókon kelsz majd át a combig érő vízben, és fával fűthető faházban alszol a vadon mélyén. Mindezt a Déli-Alpok vonulatai között, fényszennyezés nélküli, csillagos ég alatt. Ezen felül bejárjuk a Gyűrűk Ura forgatásának nagy részét, például a Megyét, Mordort, a Köd-hegységet, a Bruinen gázlóját, és pár rohani jelenet helyszínét.

Alapprogramunkból kihagytunk pár mainstream turista mágnest, de cserébe elviszünk oda, ahova senki más. Ha pedig sok szabadidőd van, maradj tovább pár nappal és a hosszabbítás keretein belül járd be velünk azt is, ami kimaradt az első 12 napból. Túránkat az új-zélandi őszre időzítettük, amikor még a szokásosnál is gyönyörűbb a sziget.

JELENTKEZÉS LEZÁRULT 

2019.03.14-15. Repülés

Március 14-én hajnali órákban indulunk Budapestről. Nagyjából 24 órás repülés vár ránk, két átszállással. Az időeltolódásnak és az átszállásoknak köszönhetően március 16-án érkezünk Aucklandbe, helyi idő szerint 23:55-kor. A repülőjáratot a minimum létszám megléte után pontosítjuk, így a lehető legjobb konstrukcióval utazhatunk. Aucklandben az éjszakát háromcsillagos Ibis hotelben töltjük.

Szállás: szállodában 2-3 ágyas szobákban
Ellátás: repülőn reggeli és vacsora

Aktivitások:

Első nap

Auckland – Hobbiton – Okareka-tó

A reggeli elfogyasztása után átvesszük a lakóautót, majd elindulunk a Hobbiton (Gyűrűk Ura – Megye forgatási helyszíne) felé. Itt a filmből már jól ismert házak között vezet utunk, majd a túra végén egy korsó sörrel koccintunk a Zöld Sárkányban.
Az első két napot a jetlag leküzdésének és a hosszú repülés kipihenésének szenteljük, ezért itt még nem visszük túlzásba a kalandozást, aktív 12 napnak nézünk elébe. Délután közepén érkezünk az Okareka-tóhoz, ahol sörrel a kézben, a tóparton ismerkedünk egymással. Az éjszakát a tóparti kempingben, lakóautóban töltjük.

Szállás: tóparti kempingben lakóautóban
Ellátás: reggeli

Második nap

Rotorua – Maori falu – Wai-o-Tapu

A reggelinket az Okareka-tó gyönyörű panorámája mellett fogyasztjuk el, majd több opciónk is van délelőtti és kora délutáni programnak. Aki még szívesen pihenné a repülőút fáradalmait, annak lehetősége van elmerülni a közeli polinéz gyógyfürdőben, és kényeztetheti magát több fajta masszázzsal is. Aki inkább kulturális kikapcsolódásra vágyik, annak pedig érdemes Hunorral bejárnia a maori falut, ahol mindent megtudhat a maori hagyományokról. Itt a helyiek táncos előadást is tartanak. Ezután a falu melletti vörösfenyő erdőben sétálunk a fák törzsére épített sétányon. Délután egyesül a gyógyfürdős és maoris csapat, majd közösen nekivágunk utunknak a Tongariro Nemzeti Park felé. Útközben megállunk Wai-o-Tapunál, ahol egyedülálló vulkáni jelenségeknek lehetünk szemtanúi. Az estét a Nemzeti Park egyik kempingjében töltjük. Lehetőség van faházas elhelyezést is igényelni. A kempingben grillezhetünk, billiárdozhatunk, társasozhatunk.

Szállás: jól felszerelt kempingben lakóautóban

Harmadik nap

Túra a Tongariron keresztül

A napot a túrázásnak és a Tongariro Nemzeti Parknak szenteljük. Túránk során Új-Zéland egyik legszebb útvonalát járjuk be, ami keresztül vezet minket a parkon. A Gyűrűk Ura mordori jeleneteit forgatták itt. A parkolótól kis ideig fás, füves szakasz vezet a hegyre, majd a gerincet elérve holdbéli tájon találjuk magunkat. Vulkánok, kráterek, tavak, utánozhatatlan kilátás. Az éjszakát a korábbi estéről már jól ismert kempingben töltjük. Túra hossza: 20km – 9 óra szint: 830 fel, 1150 le 

Szállás: kempingben lakóautóban

Negyedik nap

Wellington

Wellingtont, Új-Zéland fővárosát járjuk be amolyan pihenőnapként a Tongariro túra után. Miután megcsodáltuk a várost felülről a Viktória kilátóból, lehetőséged van elmerülni az ország történelmében a Te Papa nemzeti múzeumban, ahol nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy mind az európai, mind a maori gyökereket megfelelően bemutassák. Majd a kikötőben, vagy a belvárosban kóstolhatsz tengeri halat.

Szállás: belvárosi szállodában 2 ágyas szobákban

Ötödik nap

Wellington – Marahau

Reggeli után tovább indulunk lakóautónkkal és elhagyjuk az északi szigetet. Komppal kelünk át Pictonba, majd észak-nyugatnak vesszük az irányt. Utunk kanyargós hegyi utakon vezet, pompás kilátással az óceánra. Meg is állunk egy félszigetnél, ahol rövid túrára indulunk és megkeressük a legszebb panorámát nyújtó kiszögelléseket. Túra hossza: 2km , szint: 150m fel, 150m le

Délután érkezünk Marahauba, ahol az éjszakát kempingben töltjük. Közösen sétálunk a tengerparton a naplementében, de fakultatív programként lehetőséged van ugyanezt lóháton is kipróbálni.

Szállás: tengerparti kempingben lakóautóban
Ellátás: reggeli

6-7. nap

Kétnapos kajaktúra

Utazásunk talán legszebb szakaszát kezdjük meg. Tengeri kajakokba pattanunk és a türkizkék vízen suhanva járjuk be Új-Zéland legszebb partvidékét az Abel Tasman Nemzeti Parkban. A helyiek szerint (is) március a legkiválóbb hónap erre a területre, mert ilyenkor a legkiszámíthatóbb az időjárás. Homokos partok, buja erdők és a tenger fölé magasodó sziklafalak mellett kajakozunk. A bevállalósok csobbanhatnak is a 19-20 fokos vízben. Megkeressük a legszebb kilátást nyújtó sziklaszirteket és a legromantikusabb szigeteket is.

Az éjszakát egy vadregényes parton sátrazva töltjük, távol a civilizációtól. Amennyiben nem szeretnél kajakozni, a táborhelyig gyalog is jöhetsz. Marahauba kajakkal érkezünk vissza a második nap késő délután. Itt a kempingben lehetőséged van faházas elszállásolást kérni.

Szállás: tengerparton sátorban, majd Marahauban kempingben lakóautóban

Nyolcadik nap

Marahau – Nyugati part

Marahaut elhagyva dél-nyugati irányba autózunk a partvidéken. Jobbra az óceánt látjuk, balra tőlünk hófödte hegygerincek magasodnak. Ha eddig azt gondoltad unalmas négy órát autóban ülni, még nem voltál roadtripen Új-Zélandon! Az autóban töltött órákat a bámészkodás mellett társasjátékkal és kártyával ütjük el. Meg-megállunk a legszebb partszakaszokon egy fotó vagy kávé erejéig, a palacsinta szikláknál pedig kicsit több időt is eltöltünk. A délután közepén érkezünk kempingükbe, ahonnan az óceán csak pár perc séta.

Szállás: kempingben lakóautóban

Kilencedik nap

Gleccserek

Mai túránk során két gleccsert is megjárunk. A Ferenc Józseffel kezdünk, majd a Foxszal folytatjuk. Mindkettő túra könnyű, 2-3km hosszúak 100m szintemelkedéssel. Aki él a lehetőséggel, helikopteres túrára is benevezhet. Életre szóló élmény, aminek során azon felül, hogy körberepülöd a hegygerinceket, le is szálltok az egyik gleccseren.

A napot a Matheson-tó partján zárjuk, aminek vizén jó időben tükröződnek a Déli-Alpok vonulatai. Miután elkészültek a díjnyertes instagram fotók, visszatérünk a kempingbe. Nem fárasztjuk ki magunkat, hisz másnap hosszú túrára indulunk.

Szállás: kempingben lakóautóban

10-12. nap

3 napos gyalogtúra a Déli-Alpok szívében

Pár órányi utazás után kacskaringós utakon jutunk be a hegy belsejébe. Lakóautónkat hátrahagyva zsákkal a hátunkon, gyalog vágunk neki a vadonnak. Túránk során narancssárga füves mezőkön vándorlunk, ezerszínű őszi erdőkön vágunk át, sebes vizű folyókon kelünk át, az éjszakákat pedig a nemzeti park által üzemeltetett faházakban töltjük. Túra hossza: 30km szint: 1100m fel, 800 le

Az útvonal nem nehéz, minimálisan sportos fizikummal teljesíthető. Nagyrészt völgyekben haladunk, de egy hegygerincen is átkelünk. Utóbbi jelenti az egyetlen nagyobb szintemelkedést, itt egy nap alatt 7-800m szintet kell leküzdenünk. Az útvonal jó fizikumú csapat esetében gyorsabban is teljesíthető, ugyanakkor nem sietünk, kiélvezünk minden pillanatot, amit ezen a különleges helyen tölthetünk. A túra nem igényel hegymászó vagy egyéb speciális tudást. Túravezetőnk a helyszínen ismereti velünk a folyón való átkeléshez szükséges infókat. A faházakban a magunkkal hozott élelmet fogyasztjuk el, gázfőzőn melegítve. Ivóvizet a túra során is találunk, így nem szükséges nagy mennyiséget magunkkal cipelnünk. A faházak fával fűthetőek, bennük matracokon, hálózsákban alszunk. Összességében komfortosak, ugyanakkor rendkívül vadregényesek.

Amennyiben a folyók magas vízállása miatt a túraútvonal nem járható biztonságosan (ezt a túravezető a túra előtt a nemzeti park erre a célra fenntartott információs vonalán ellenőrzi), úgy a túravezető alternatív programot ajánl. A folyók vízszintjétől függően ebben az esetben is eltölthetünk egy éjszakát faházban, valamint megmászunk egy könnyűnek mondható csúcsot, ahonnan pazar kilátásban lesz részünk. A csúcstúra hossza 12km, szintemelkedés: 800m fel, 800m le

A háromnapos túra utolsó napján, miután visszatértünk lakóautónkhoz, azzal még aznap elérjük Christchurchöt, ahol szállodában alszunk. Az estét Christchurch belvárosában, valamelyik pubban, pár korsó sör mellett storyzva töltjük. Felidézzük az elmúlt napok kalandjait és elbúcsúzunk azoktól, akik nem maradnak a hosszabbításra.

Szállás: a vadonban faházban, Christchurchben belvárosi 3 csillagos szállodában

Tizenharmadik nap

HOSSZABBÍTÁS Chrischurch – Aoraki Mt. Cook Village

Azokkal, akiknek nem volt még elég Új-Zélandból, a délelőtti órákban vágunk neki kisbusszal az útnak. Már a délutáni órákban megérkezünk a Mt. Cook hegy lábánál fekvő szállásunkhoz. Újra a semmi közepén vagyunk, körülöttünk gleccserek, tavak, hegyek. Miután átvettük a szállást rövid túrára indulunk a Hooker-gleccsertóhoz. Túra hossza: 9km szint: 200m fel, 200m le

Szállás: motelben
Ellátás: reggeli

Tizennegyedik nap

Túra a Mueller kunyhóhoz

Látványos hegyi túrát teszünk, aminek végpontja az 1768 méteres magasságban található Mueller-kunyhó. A gerincről pompás kilátásban lehet részünk a völgyben elterülő tavakra, és a minket körülölelő hegyekre. Túra hossza: 12km szint: 980m fel, 980m le

Szállás: motelben
Ellátás: reggeli

Tizenötödik nap

Aoraki Mt. Cook Village – Te Anau

Hosszú autóút áll előttünk, azonban a korábbiakhoz hasonlóan most sem fogunk unatkozni. Utunk során végig elképesztő panorámához lesz szerencsénk. Többször is megállunk kisebb szünetekre, fotózni vagy kávézni. Roadtrip hangulatban érkezünk meg Queenstownba, ahol egy ebéd erejéig maradunk csak. Késő délután érkezünk meg Te Anauba, a Fjlordland Nemzeti Park szélén elterülő hangulatos kisvárosba. Miután átvettük szállásunkat, teszünk egy rövid sétát a tóparton.

Szállás: apartmanban
Ellátás: reggeli

Tizenhatodik nap

Milford Sound

Korán indulunk, célunk a Fjordland Nemzeti Parkon belül található Milford Sound nevű öböl, ami Új-Zéland egyik legfelkapottabb látványossága. Ennek köszönhetően számos turista keresi fel minden nap. Szerencsére márciusban már lecseng a turista szezon, ezért nekünk már csak a hideggel kell megküzdenünk. Hajóval járjuk be az öböl főbb látványosságait, majd a kirándulás után rövid túrára indulunk a Marian-tóhoz. Túra hossza: 6km szint: 400m fel, 400m le
Túránk végeztével visszatérünk szállásunkra, Te Anauba.

Szállás: apartman
Ellátás: reggeli

Tizenhetedik nap

Queenstown és terepjárós túra

Reggeli után elhagyjuk Te Anaut és Queenstown felé vesszük az irányt. Dél körül érkezünk a városba, ahonnan miután megebédeltünk terepjárókkal vágunk neki a természetnek. Túránk során eljutunk számos olyan helyszínre, ahol a Gyűrűk Urát forgatták. Amennyiben nem szeretnél részt venni a terepjárós túrán, számos más lehetőséged van, ugyanis Queenstown bővelkedik az extrém sportokban és természeti látványosságokban. Kajakozhatsz vagy SUP-ozhatsz a Wakatipu-tavon, tehetsz egy rövid túrát a környező dombokon, vagy élvezheted a belváros nyújtotta kulturális és gasztronómiai élvezeteket. Queenstownban színvonalas belvárosi szállodában szállunk meg.

Szállás: szállodában
Ellátás: reggeli

Tizennyolcadik nap

Queenstown – Dunedin

Utazásunkat dél-keleti irányban folytatjuk, következő állomás a skótok által alapított Dunedin, ami talán a legszebb új-zélandi város. Érkezésünk és a szállás elfoglalása után egyből bevetjük magunkat a természetbe. Az Otago-félszigeten teszünk délutáni sétát, ahol a sárgaszemű pingvinek fészkeit nézzük meg közelről. Ezután hajóra szállunk, hogy még közelebb kerüljünk a helyi vadvilághoz. A túra során láthatunk pingvineket, delfineket, fókákat és egyéb tengeri állatokat. Az éjszakát Dunedinben, jó minőségű, belvárosi szállodában töltjük.

Szállás: szálloda
Ellátás: reggeli

Tizenkilencedik nap

Dunedin – Christchurch

Dunedin legszebb részeit járjuk be, majd autóba ülünk és elindulunk Christchurch felé. Utolsó napunkat városnézéssel és pihenéssel töltjük. Felidézzük az elmúlt hetek kalandjait és fájó szívvel búcsút veszünk a Kiwik földjétől. Az igazán szerencsések nem örökre.

Repülőnk április negyedikén indul vissza Budapestre.

Szállás: apartman
Ellátás: reggeli

Utazás költsége

Alapprogram díja:

619.900 Forint ami tartalmazza:

  • 3 éjszaka 3 csillagos, jó minőségű hotelben reggelivel
  • 7 éjszaka kempingben prémium lakóautóban
  • 1 éjszaka tengerparti kempingben sátorban
  • 2 éjszaka fűthető faházban a vadon mélyén
  • országon belüli közlekedés prémium lakóautóval
  • üzemanyag, útdíjak, komp
  • Transzfer a Tongariro túra után a szálláshoz
  • belépők a nemzeti parkokba
  • belépő Hobbitonba (Megye – Gyűrűk Ura) és Wai-o Tapuhoz
  • magyar túravezető, és helyi idegenvezetők

Nem tartalmazza:

  • repjegy 400-500.000 Forint
  • kajak bérlése (Abel Tasman) 125 NZD / fő
  • étkezések
  • repjegy Padang – Kuala Lumpur útvonalra (közvetlen járattal 9.000-23.000 Forint nagyjából)
  • fakultatív programokat
  • utasbiztosítást
  • költőpénzt (nagyjából 40.000 – 70.000 Forint vérmérséklettől függően)

Fakultatív programok díjai:

  • belépő Maori faluba (40 NZD), Rotorua erdei túrára (25 NZD)
  • Polinéz Spa 30 NZD, Deluxe Spa 50 NZD
  • lovaglás a tengerparton naplementében 95 NZD
  • helikopteres gleccser túra 315 NZD

Hosszabbítás díja:

319.990 Forint ami tartalmazza:

  • 7 éjszaka szállodákban, motelekben és apartmanokban – mindenhol minimum 3 csillagos körülményekkel
  • reggelik
  • országon belüli közlekedést jó minőségű bérelt autókkal
  • üzemanyag
  • útdíjak
  • Milford Sound hajókirándulás
  • túravezetés

Nem tartalmazza:

  • terepjárós túra 195 NZD
  • Dunedin “vadvilág túra” hajókirándulással és helyi idegenvezetőkkel 150 NZD

Fontos

Utazás szervezője: WanderWell Zrt. Engedélyszám: U-001855

Az utazás árát 360 Ft / 1 EUR és 330 Ft / 1 USD árfolyamon tudjuk vállalni. E fölött az utazási szerződésben foglaltak szerint árkorrekcióra kényszerülhetünk.

Extra szolgáltatás igénylése a túra mellé

(ha kiválasztod a szolgáltatást, akkor megjelenik egy mennyiségválasztó, amivel beállíthatod hány főnek igényled a kiegészítő szolgáltatást)

Csapat

Utazásunkat minimum 5 résztvevővel indítjuk. Olyan csapattársakat keresünk, akiket fűt a kalandvágy és hozzánk hasonlóan unják a felszínes, sablonos utazásokat… valódi kalandra szomjaznak! Ennek érdekében nem futamodnak meg a kihívásoktól, és esetenként hajlandóak elrugaszkodni a kényelmes, megszokott, bevált módszerektől. Várunk szeretettel kortól, nemtől, vallási és politikai hovatartozástól függetlenül mindenkit, aki elég vagánynak érzi magát ahhoz, hogy végigcsinálja.

Utazás nehézsége

12 napon keresztül folyamatosan mozgásban leszünk, valamint hosszabb gyalogtúrákra is számítani kell. A megerőltető programok és a kajakozás helyett minden esetben tudunk alternatívát javasolni, mégis inkább azoknak ajánljuk ezt az utazást, akik rendszeresen túráznak és az utat megelőző 3 hónapban legalább heti rendszerességgel sportolnak. A háromnapos gyalogtúrán (ha nem kérsz helyette alternatív programot) hálózsákot, élelmet, vizet és váltóruhát kell a hátadon cipelned, valamint hideg, térdig/combig érő folyókon fogsz átgázolni. A túra elején, közepén és végén is hotelben fogsz aludni 1-1 éjszakát, hogy megfelelően pihent legyél, de útközben legtöbbször a lakóautóban töltöd az éjszakát. Több kempingben lehetőséged van felár ellenében faházas szállást igényelni, erről e-mailben tájékoztatunk majd. Túránk során rendkívül változatos tájakat érintünk, így az időjárás is helyenként eltérő. Átlagosan 20 fok körüli hőmérsékletre és kellemes túrázóidőre számíthatsz, de melegebb ruházatot és 3 évszakos hálózsákot is hoznod kell magaddal.

Az programot úgy építettük fel, hogy a hosszú repülőutat legyen lehetőségünk kipihenni mielőtt bele lendülünk. Annak érdekében, hogy a fárasztóbb, aktív napokat is megfelelő lendülettel tudja venni minden csapattársunk, a program közepére és végére is tettünk pihenő napokat.

Hunor

Hunor

Hunor a WanderWell csapat egyik legtapasztaltabb túravezetője. 5 évig élt Japánban, majd vitorlással utazta be Délkelet-Ázsiát és Óceániát. Utazásai során hátizsákos túrázóként sok időt töltött el még Ausztráliában és Új-Zélandon.

Miért velünk?

A WanderWell túrák a jó ár-érték arányról ismertek, és ezt a jövőben is szeretnénk megőrizni. Ha nem utaztál még velünk, olvass bele a Facebook oldalunkra írt értékelésekbe: https://www.facebook.com/pg/wanderwell.hu/reviews/

 

Gyakori kérdések

Egyedül vagy többen?

Többen

Kiknek ajánljuk?

Mindenkinek

Fizikum, kalandvágy, tapasztalat

Mindegyik

Repülőjegy

Kell

Felszerelés, eszközök, oltások

Mindegyik kell