Azok közé tartozom, akiknek az éves nyaralásról nem a tengerparti áztatás, hanem egy idegen vidék gyalogos-kalandos felfedezése ugrik be. Óvatos duhaj révén, a kaland mellett fontos szempont az is, hogy ne vesszek el a nagy barangolás közben és szerény költségvetésből reptessem magam kvázi egzotikus környezetbe. Némi nyomozás után arra jutottam, hogy a West Highland Way-t nekem találták ki.

A West Highland Way Skócia leghíresebb túraútvonala, a „helyi kék-túra”, ami 158 km hosszan szeli át a Skót-felföldet. A gyaloglók Milngavieből indulnak és az Egyesült Királyság legmagasabb hegyei mentén haladva Fort William városánál érnek célt. Legtöbben a 7 szakaszos teljesítésre esküsznek, azonban barátnőm és én 5 napos felosztás szerint vágtunk neki a menetelésnek. Szedett-vedett úti naplónk részleteiből kiderül, mire számíthat, ha valaki követné lábnyomunkat a Skót-felföldön:

Első nap (Milngave-Balmaha, 30 km)

„Hajnali kelés, repülés és taxizás ellenére, reggel 10-kor már Glasgow külvárosában voltunk, és megkezdtük a gyaloglást (mintha csak a Normafára mennénk). A túratársakról annyit, hogy mindenki mosolyog és kedvesen köszön, plusz csodaszép napsütést fogtunk ki, ami Skótföldön ritka. Noha éppen csak elhagytuk a civilizációt, a táj már most olyan mintha a Gyűrűk Ura forgatásán lennénk. Egész hamar beértünk a szállásra, de a kései érkezés sem jelentene problémát, hiszen 11 óra körül sötétedik. (Skócia északi területi Norvégia déli csücskével vannak egy vonalban.)”

Második nap (Balmaha-Aldrui, 34 km)

„Ezen a napon kivételesen az időtényezőnek is tétje volt. Annyit tudtunk, hogy az utolsó komp, amivel át kell kelnünk a szállásunktól elválasztó tavon este 7-kor indul, ezért reggeli után fel is kerekedtünk, és tíz km-en át euforikus állapotban suhantunk a Loch Lomond partján. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a felesleges cuccainkat a szállásaink között mostantól ún. “luggage service” szállítja, amiért nem győztünk eleget hálálkodni, mivel a terep egyre nehezebb lett. A luggage service lényege, hogy a túrázók extra holmiját (sátor, hálózsák, házimozi berendezés, stb.) kisbusszal háztól-házig szállítják. A West Highland Way-en Dunát lehetne rekeszteni az erre szakosodott cégekkel, szinte minden bokor mögül előugrik valaki és felkínálja, hogy viszi helyetted a táskád. Korábbi túráim során felhúztam a szemöldököm, amikor láttam, hogy mások övtatyónyi cuccal gyalogolnak, és büszkén roskadoztam a 10 kilós zsákom alatt. No de a büszkeségnek is van határa, pláne ha sziklás terepen kell bakkecske módjára abszolválni 34 km-t. Minden egyes lépésünk kőkemény koncentrációt igényelt, ezért irtóra elfáradtunk fejben, és kevés dolognak örültünk még annyira, mint a kikötőnek és magának a később felbukkanó kompnak. Ezeket a sorokat egy boroshordó méretű faházból írjuk, de a közérzetünk újra a régi és a holnapi szakasz elvileg lazább lesz.”

Harmadik nap (Aldrui-Tyndrum, 24 km)

„Éjszaka találkoztunk a rovarral, amiről mindenki beszél Skóciában, a midge-el. A midge szúnyogot jelent, de egy percig se keverjük ezeket a kis dögöket a mi rendes magyar szúnyogjainkkal. A faházikónkban lefekvéshez készülődtünk, mikor is leoltott villany mellett szellőztetni szerettünk volna. Kinyitottuk az ajtót és tíz másodperc alatt apró bogarak ezrei rohamozták meg a testünket. Kiterelni nem lehetett őket, mert minden száz kitessékelt szúnyogra jutott ezer berepülő, így hát azzal dolgoztunk, amink volt. Irtottuk őket papuccsal, permeteztünk naptejjel és gyilkoltunk puszta kézzel is a lámpafénynél tapsikolva. Másnap reggel az invázió okozta sokkot Full Scottish Breakfasttel próbáltuk feledtetni, ami egész heti reggeli mennyiségünket is fedezte volna; egy komplett disznótoros volt a tányérunkon. A mai szakaszra kényelmes tempót választottunk, a szemünk sarkából figyelve, hogy melyik természeti csapás várható legközelebb és honnan. Zömében emelkedőkön át vezetett az utunk, de egy honesty boxból nyert kólának hála kitartott a lendület. (Az honesty box a legváratlanabb helyeken felbukkanó hűtő tele csokival, vízzel és üdítővel, egyszóval mindennel, ami egy túrázót átsegíthet a nehezén. A box mellé ki van téve egy persely, amibe becsületbeli alapon dobhatod be a kóla/csoki árát.)”

Negyedik nap (Aldrui-Kinlochleven, 36 km)

„Reggel olyan állapotban keltünk, hogyha esett volna az eső, a mai napot biztosan négy keréken abszolváljuk, de tökéletes túraidőnk volt, kifogásunk viszont zéró, így menni kellett. Glencoe festői völgye (és egy nagy adag kávé) után végre elkezdtük élvezni a túrát és a tájat, de épp mire bemelegedtünk volna, előttünk tornyosult a Devil’s Staircase (szabadfordításban az Ördögi Lépcső…). Nem volt mit tenni, kúsztunk felfelé, miközben lefelé száguldó bringások emlékeztettek rá, hogy vannak nálunk bevállalósabbak is.”

Ötödik nap (Kinlochleven-Fort William, 27 km)

„A reggeli eső és szúnyoghadak miatt irdatlan tempóban daráltuk az út első 8 km-ét, hogy ne faljanak fel minket a vadak. Ahhoz képest, hogy laza húszasra készültünk, se laza nem volt, se a táv húszas, de azért nem adtuk fel. A táj most sem okozott csalódást, ráadásul előkerültek a fülhallgatók is; annál pedig nincs jobb, mint zenére veretni a skót hegyek alatt.

Fort Williambe érkezve megörültünk a civilizációnak és hogy öt nap után végre levehetjük a túracipőt. Az ablakunk  a Loch Linnhe tóra néz, mi pedig whiskyvel ünnepeljük, hogy számunkra a WHW véget ért.”

Prók:

  • A túra Glasgow agglomerációjából indul; amint leszáll a repülő akár 20 percen belül meg lehet kezdeni a gyaloglást.
  • Az ösvényt remekül karbantartják, a túra teljes hosszán jelölések segítik a tájékozódás, így már-már művészet eltévedni.
  • Hangulatos Bed&Breakfast-ek sora szegélyezi az utat, kényelmes és stílusos szállásokon lehet megpihenni egy-egy szakasz végén.
  • A táj lenyűgöző, monumentális, változatos.
  • A helyiek nagyon kedvesek és segítőkészek, tisztelik azokat, akik a WHW-t járják.
  • Fort Williamből megközelíthető és megmászható az Egyesült Királyság legmagasabb hegye, a Ben Nevis.

Kontrák

  • Midge!!!
  • A skót idő teljesen kiszámíthatatlan, egy napon belül találkozhatunk mind a négy évszakkal.
  • Főszezonban (május-augusztus) nehéz szálláshoz jutni, érdemes előre foglalni.

Németh Nóri és Simon Dana