A Perzsa-öböl partvidékének, illetve Irán belső sivatagos tájainak még épségben maradt, tradicionális városnegyedeit járva hamar felfigyelhetünk a házak tetejét díszítő kéményszerű tornyokra. Pontosabban azok egész erdejére. Ezek nem mások, mint a több ezer éves perzsa építészeti kultúra remekei, az ókori sivatagi légkondícionálók, az iráni széltornyok.
Élet a sivatagban? Nem lehetetlen!
Azok, akik először járnak sivatagos tájakon, gyakran teszik fel a kérdést: “Hogy lakhatnak itt emberek?” vagy “Hogy tudtak egyáltalán itt megtelepedni?” A válasz pedig triviális: volt rá lehetőség vagy megteremtették. Mindezt úgy, hogy csak azt használták vagy hasznosították, amit a természet helyben adott. Az ősi karavánutak és a rajtuk fekvő városok sem véletlenül ott alakultak ki, ahol ma is találhatók. Ahol nem volt, vagy nem tudták megteremteni a lehetőséget a letelepedéshez, ott nem is alakultak ki városok, s utak sem vezettek át ilyen területeken.
A sikeres letelepedést követően pedig eleink megkezdték a mostoha sivatagi környezet komfortosabbá tételét. Ennek egyik legzseniálisabb és mind a mai napig használatban lévő “emléke” a perzsául badgirnak nevezett ún. szélfogó vagy szélcsapda. Belegondolni is nehéz: a történelmi bizonyítékok szerint a perzsák ősei már az i. e. IV. évezredben is építettek széltornyokat! Vagyis egy kb. 6000 éves technológiáról beszéltünk…
Ezek után már nem véletlen, hogy az iráni széltornyok legalább annyira meghatározzák a Perzsa-öböl vidékének vagy egy belső iráni sivatagi település tradicionális részének városképét, mint a betonmonstrumokon ékeskedő légkondícionálók a modern nagyvárosokét. Még a funkciójuk is ugyanaz, csak éppen a széltornyok sokkal esztétikusabbak. Ráadásul környezetbarátabbak is. Láthatunk ilyet lakóépületek, víztározók, mecsetek vagy éppenséggel bármilyen funkciót ellátó épületek tetején.
A légkeringető funkció
Lehet, hogy az ókori perzsák nem ismerték olyan mélységeiben a fizika törvényeit, mint korunk tudósai, mindenesetre értették és maradéktalanul kihasználták.
Adott tehát egy négyzet alapú torony. A felső rész mind a négy oldalán függőleges, karcsú boltívekhez hasonló függőleges nyílások láthatók. A tornyok belső része sem egy légtérből áll, hanem négy, függőleges falakkal elválasztott belső légcsatornából vagy aknából. S miért négy? Azért, mert így lényegében bármilyen irányból is fúj a szél, azt tudják hasznosítani. Amíg tehát az egyik – a szél felőli – csatorna a bemeneti, addig az átellenes – a szélárnyékos – csatorna a kimeneti funkciót látja el, illetve fordítva, amennyiben a szél iránya változik. A széltorony motorját pedig a hideg és meleg levegő közötti sűrűségkülönbségre építő ún. kéményeffektus jelenti. Hogy mit is jelent ez pontosan? Kövessük a szél útját!
Próbáljuk magunk elé képzelni a Perzsa-öböl vidékét jellemző, forró és száraz sivatagi környezetet! A kinti levegőnek magas a hőmérséklete, ennélfogva alacsonyabb a sűrűsége, tehát könnyebb. Ez a forró levegő a szélnek köszönhetően beáramlik a boltíves nyílásokon keresztül a torony egyik csatornájába. Ide bekerülve azonban csak egy irányban tud továbbhaladni: lefelé. A torony alatti helyiségbe leáramló levegő pedig keveredik az ott lévő hidegebb és nagyobb sűrűségű, tehát nehezebb levegővel. E keveredés során “létrejött” meleg levegő részek pedig ugyanazon torony átellenes csatornáján vagy akár a helyiséghez kapcsolódó másik széltornyon keresztül, a kémény és a kinti szélirány szívóhatását is kihasználva nagy sebességgel távoznak. Ez tehát egy folyamatos és hűsítő légmozgással ajándékozza meg a torony alatti helyiségekben lakókat.
A párásító funkció
Ezt az alapfunkciót azonban sok épület esetében, például az iráni Yazd, Kashan, Nain vagy Bam sivatagi városaiban továbbfejlesztették, elérve azt, hogy a forró és száraz sivatagi levegőt ne csak lehűtsék és keringessék, hanem párásabbá is varázsolják.
Ehhez a perzsák felhasználták egy másik zseniális építészeti megoldásukat, a földalatti vízvezetékrendszert, a qanatot. A sivatagoknál bővebb csapadékot kapó hegyekből – annak érdekében, hogy a párolgással ne legyen vízveszteség – kézzel vájt föld alatti csatornákon vezették a sivatagi városok alá a vizet, ahol hatalmas víztározókban tárolták. (Ez az a megoldás, amit a sumérok nem alkalmaztak Mezopotámia sivatagos területein, s aminek hiányában egyebek mellett civilizációjuk – minden nagyszerű eredményük ellenére is – összeomlott.)
Mivel az épületek nagy része alatt futottak a vízcsatornák, igazából csak össze kellett azokat kötni a széltornyokkal. E továbbfejlesztett változat pedig a következőképpen működött.
Az iráni széltornyok csatornáin beáramló levegő egy földalatti vízzel teli medencén keresztül haladva nedvességgel töltődött fel. Ráadásul a hideg víz a levegő hőmérsékletét is sokkal jobban lecsökkentette. S immáron ezt a hűs és párásabb levegőt szállították az épületek különböző helyiségeibe, ahonnan a melegebb és szárazabb levegő a széltornyokon keresztül távozott. Ez a technológia pedig már teljesen kimeríti a légkondícionáló berendezés fogalmát.
Yazd, az iráni széltornyok városa
Irán földrajzi középpontjában, a hatalmas Kevir- és Lut-sivatagok határán fekvő Yazdot nem véletlenül hívják a széltornyok városának. Több széltornyot látni ott, mint minaretet. Yazd girbe-gurba sikátorokkal és széltornyokkal ékesített, elbűvölő belvárosa 2017-ben felkerült az UNESCO Világörökségeinek listájára.
A jászok és perzsák közötti történelmi kapcsolat okán 1996 óta Yazd testvérvárosa a Jászság fővárosának, Jászberénynek. S míg az iráni város egyik tere egy Lehel kürtjét ábrázoló magyar emlékműnek ad otthont, addig Jászberény 2013 óta a yazdi, szintén UNESCO Világörökség részét képező Dolatabad kertben található széltorony (amely egyben a legmagasabb Iránban) kicsinyített másával büszkélkedhet.
Ma már mindenhonnan a globális felmelegedésről hallunk. Mindeközben tanácstalanok vagyunk, hogyan tegyük komfortosabbá a hőháztartás szempontjából sem jól működő, illetve egyáltalán nem fenntartható beton- és üveg épületeinket. A csodálkozás helyett érdemes lenne inkább felhasználni az ókori sivatagi népek még mai is széles körben használt építészeti és épületgépészeti megoldásait. Bőven van mit tanulnunk tőlük a természeti törvények okos kihasználása, a funkcionalitás, az energiahatékonyság, tehát lényegében a fenntarthatóbb élet terén.