A Drakensberg Dél-Afrika és Lesotho határán húzódó hegység parádés fizikai adottságokkal: kétezer méterrel magasodik a környező vidékek fölé, a szintkülönbség jó részét a szinte függőleges sziklafalak rétegei adják. Mindezek mellett meredek völgyekkel, gyors patakokkal és vízesésekkel találkozunk. Élménybeszámoló Dél-Afrika legmagasabb csúcsáról, a Mafadiról.

Előkészületek Dél-Afrika csúcsára

Vannak különleges hobbik, amelyek sok utazással, és még több erőfeszítéssel járnak. Az egyik ilyen a különböző országok legmagasabb pontjainak megmászása, amelyek valahogy sosem a fővárosokban és a turistás helyeken vannak. Míg ezeket a helyeket mindenki ismeri, a legmagasabb pontokból egy rutinos utazó sem biztos, hogy tucatnál többet fel tud sorolni. Sokadik afrikai miniexpedíciónk a Mafadira, Dél-Afrika legmagasabb csúcsára vonzott minket.

Egy afrikai ország hegyeinek megmászása mindig sok utánajárást és olvasást igényel. Könnyebb esetben, mint a tanzániai Kilimandzsáró, vagy a marokkói Tubkal elég, ha megnézzük egy alapos utazási iroda leírását. Máshol, például Dél-Szudánban, Libériában vagy éppen Elefántcsontparton nemigen találunk beszámolót, és rengeteg időre és szerencsére is szükségünk lesz. A Dél-afrikai Köztársaság ilyen szempontból a megnyugtató helyek közé tartozik. Afrika egyik legfejlettebb országa, ahol a legmagasabb pont, a 3450 méteres Mafadi szervezett túrákkal és egyénileg is elérhető. Ettől persze kihívás bőven akadt benne.

Helyi túraszervező cégek és túravezetők 4-5 napos Mafadi csúcstúrákat hirdetnek. Az extrém hegyi ultrafutók számára 8-9 órás programról beszélünk. Így valahol a kettő között gondoltuk meghódítani Dél-Afrika tetejét március végi túránk során.

Dél-Afrika, Drakensberg — A Drakensberg hegység jellegzetes sziklafala

A Drakensberg hegység jellegzetes sziklafala

Johannesburgi landolás és autóbérlés után ötórás vezetéssel a Drakensberg lábánál járunk. A kezdeti kiváló minőségű autópálya először másod-, majd harmadrendű útba torkollik. Előbbin az arasznyi mély kátyúk sárga festékkel vannak jelölve, és videójátékra emlékeztet a kerülgetésük kocsival, utóbbin már jelölés sincs, és feszült figyelemmel autózunk. Végül köves hegyi útra hajtunk, és innentől nemigen mozdul a sebességváltó a kettes fokozat fölé. Az út végén profin kiépített kemping, vizesblokk, grillrács és lakóautós dél-afrikai családok. Itt látunk utoljára embert.

Első nap

Másnap hajnalban a második legrövidebb úton indulunk, hogy ne ugyanazt az ösvényt kelljen bejárni oda-vissza. A különböző túraappok kiválóan navigálnak, de az az elejétől világos, hogy ezek az ösvények sem jelölve, sem karbantartva nincsenek, úgyhogy bíznunk kell a technikában, meg persze a több évtizedes tapasztalatban.

Messziről járhatatlannak tűnő sziklafalakra visz fel a derékig érő fűvel benőtt ösvény, ahol leginkább a megérzés és egy-egy korhadt falétra segít. Később páviánok nagyobb csoportja miatt állunk meg tanakodni, de végül úgy döntünk, biztos hozzászoktak már az ember látványához, és nem jelentenek ránk veszélyt.

Délutánra fekete felhők gyűlnek az előttünk tornyosuló sziklaszirtek fölé. Kézzel-lábbal mászunk a vizes sziklán, végül szemerkélni kezd az eső, és egy áthajlásba megpróbálunk egy sátornyi vízszintes felületet építeni a gyeptéglák újrarendezésével. Mivel a terep közel sem ideális egy rosszra forduló időjárás esetén, végül úgy döntünk, tovább mászunk a 3000 méter fölötti platóra.

Végül a felhőszakadás kezdetekor minimális megázással felállítjuk a sátrat és mély álomba zuhanunk a kimerítő nap után. Tizenhét kilométert gyalogoltunk és 1700 métert jöttünk fel szintben. Másnap ennél sokkal keményebb lesz, konstatáljuk. Az éjszakai farkasüvöltés a közelben annyi időre felébreszt, hogy beljebb tegyük a sáros bakancsokat.

Második nap

Hajnalban mocsár szélén ébredünk, a barátságos narancs fények alatt indulunk a két órára és 400 méter szintre lévő Mafadihoz. Immár Lesothóban járunk. A csúcs pont a két ország határán van, mint ahogy a sátrunk is jóval a határ túloldalán vertük fel. A hegyek között nincs nagy szigor. Ha az autónk Dél-Afrikában van, és nem érintünk várost vagy helyi infrastruktúrát, nem szükséges vízumot szerezni.

Ez utóbbi elég szerencsés körülmény, a lesothói vízum nehezen megszerezhető, anyakönyvi kivonat, bankszámlakivonat három hónapra visszamenőleg, rengeteg papírmunka és pénz kell hozzá. Dél-afrikai túravezetők szerint nem éri meg megszerezni, hiszen Lesotho legszebb túraútvonalai a határ mentén vízum nélkül is járhatók. A többi meg nem ad annyit, ami miatt megérné, kivéve, ha valaki kifejezetten a lesothói törzsek és túrák miatt jár arra.

Reggel 9-kor érünk a csúcsra. A kilátás pazar, maga a csúcs egy pocsolyákkal teli plató, a környéken birkákkal és lovakkal. A lefelé út még a feljutásnál is nehezebb, ahol előző nap felmásztunk a vizes sziklákon, ott most lefelé sokkal veszélyesebbnek tűnik. A rövidebb úton megyünk, az utolsó pár órát az Injisuthi folyó mentén egy kanyon alján, háromméteres nádban és bozótban.

A kempingtől nem messze járunk, sötétedik és esni kezd az eső, mire az utolsó patakhoz érünk. Az előző esti esőzésektől annyira megáradt, hogy nem tudunk rajta átkelni, így nekiindulunk a meredek emelkedőnek a mellig érő bozótban.

Innen az applikációnk ment ki, mely szerint százötven méterrel feljebb olyan ösvényhez érünk, amely később belevezet egy aszfaltozott útba, és rávisz egy hídra a folyó fölött. Sötétedésre érünk vissza a kempingbe, ami már régóta zárva, de nagy szerencsénkre találunk valakit, aki ki tud adni nekünk egy bungalót és kinyitja a kisboltot is.

A Drakensberg

Egy hegyen igen rutinos túratársunk megjegyezte egykor, nincs könnyű csúcs. Ez sem az, a 4-5 napos túra indokolt, biztonságosabb útvonalon, kényelmesebb tempóban. A Drakensberg vadsága lenyűgöző, egyetlen emberrel sem találkoztunk. Az ösvények gyakran szemmel sem követhetőek, csak térképpel lehet kikövetkeztetni, merre is kell menni pontosan. A hegyen oly gyakori kígyókból ezúttal nem találkoztunk eggyel sem, páviánokkal annál inkább.

A Mafadi nem az egyetlen célpont, amiért érdemes idáig utazni. A Drakensberg legfőbb nevezetessége a Tugela-vízesés. Ez a venezuelai Angel-vízesés után a világ második legmagasabb vízesése a maga 948 méterével. Az Amfiteátrum nevű sziklafal a világ egyik legnagyobbja. Öt kilométer hosszú és több mint 1200 méter mély. Ennek pereméről hull alá az előbb említett Tugela.

Emellett rengeteg barlangot, barlangrajzot, szurdokot, fura formájú sziklaszirtet is látunk útközben. A hegyvidék bejárható autóval és egynapos túrákkal, és akár egyhetes kirándulásokat is lehet tenni ezen a varázslatos vidéken. A túrák sportértéke erősen változatos, a pár órás, pár száz méter szintkülönbséget legyűrő délelőtti kihívás és az egy hetes sátrazós-mászós spektrumon bármit össze lehet állítani.

A Drakensberg ezer kilométeren át húzódik a fent említett két országon keresztül. Ennek a legpazarabb része a Dél-afrikai Köztársaság és Lesotho határvidékén húzódó szakasz, ahol csavarogva heteket is el lehet tölteni. Mi azonban követve a kihívásokat a szváziföldi csúcs, az Emlembe felé vettük az irányt. Az Emlembe megmászása kellemes levezetés volt a Mafadi után.

A csak munkaidőben, nyolctól négyig nyitva tartó határon átkelve a határ menti Bulembu településen reggelizés közben guide után érdeklődtünk. Fél óra múlva megérkezett a környék talán egyetlen hegyivezetője, akivel háromórás tempós gyaloglással délre meg is jártuk az 1880 méteres csúcsot. Innen a Kruger, Afrika egyik leghíresebb és legszebb nemzeti parkjában elefántcsordák tucatjaival koronáztuk meg ezt a meglehetősen rapid, bő egyhetes kiruccanást.

(Fotók: Belényi Dániel, Shutterstock)