Az egyiptomi, maja, azték és mezopotámiai piramisokról, illetve piramisszerű építményekről az emberek nagy többsége már hallott. Tudjuk azonban, hogy Szudánban 255 piramis magasodik, sokkal több, mint Egyiptomban? S egyáltalán kik voltak a titokzatos Núbia fekete fáraói, akik építették e piramisokat? Következzen a szudáni piramisok története.
Egyiptom és Núbia kapcsolata
Nem a mi hibánk, ha kiterítve egy Afrika térképet nem találjuk rajta Núbiát. Núbia ugyanis egy történeti terület, melynek pontos földrajzi határai körül viták zajlanak. Általánosan az Asszuán (Egyiptom), valamint a Kék- és a Fehér-Nílus találkozása (Szudán), illetve a Vörös-tenger partja és a Szahara végtelen homok- és kőtengere által közre fogott területet hívják Núbiának.
A pontos földrajzi lehatárolástól függetlenül egy biztos: Núbia évezredeken keresztül rendkívül szoros gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatban állt Egyiptommal. Az ókori egyiptomi fáraók (i. e. III. évezredtől az i. e. VIII. századig) hódító hadjárataik révén több periódusban is kiterjesztették hatalmukat Núbiára. Idővel a fekete núbiai harcosok az egyiptomi haderő szerves részévé váltak.
Núbia és Egyiptom kapcsolata azonban egyáltalán nem csak háborúkból, hanem szoros kereskedelmi kapcsolatokból is állt. A núbiaiak voltak a Belső-Afrikából származó luxuscikkek (elefántcsont, arany, drágakövek, fűszer- és gyógynövények) beszállítói. A kereskedelmi kapcsolatokkal párhuzamosan az egyiptomi kultúra egyrejelentősebb befolyással bírt a núbiai kultúrára. Egymás után épültek a hieroglif feliratokkal díszített, egyiptomi isteneknek szentelt templomok, s szintén egyiptomi hatásra jelentek meg a piramisok is Núbiában.
A Napata-kor (i. e. VIII-III. század)
Az Újbirodalom bukása után a núbiai arisztokrácia ragadta magához a hatalmat és az i. e. VIII. században létrehozta Napata központtal az első Kushita-királyságot, amely idővel Egyiptomra is kiterjesztette hatalmát. Ezzel beköszöntött a núbiai fekete fáraók aranykora.
A mai Egyiptom és Szudán északi területét is lefedő, hatalmas kiterjedésű birodalomban pezsgő gazdasági és kulturális alakult ki. Korábbi egyiptomi társaikhoz hasonlóan, a Napata-kor fáraói, valamint a királyi család előkelői is elkezdtek piramisokat emelni sírkamráik fölé: a kusiták ugyanis a halottaikat a piramis alá temették, nem pedig a piramis belsejébe. A núbiai piramisok azonban alacsonyabbak (a legnagyobb 30 méter magas) és jóval meredekebb szögben épültek, mint az egyiptomiak. Emellett a kushiták temetkezési szokása is különbözött az egyiptomiakétól.
Az egykori Napata mai területén fekvő Nuri falu közelében láthatók az első Kushita-királyság – és egyben Szudán legősibb – piramisai. A későbbiekben a közeli el-Kurru és az Amon-szentélynek is otthont adó, vallási központnak számító Jebel Barkal mellett is több piramist emeltek.
A nekropoliszok szakszerű régészeti feltárása 1917-ben kezdődött meg George A. Reisner vezetésével. S bár a szudáni kultúrák nagy szaktekintélynek számító amerikai archeológus sok leletet lelkiismeretesen mentett meg és dokumentált az utókornak, a nekropoliszok sajnos addigra már gazdag célpontot jelentettek a kincsvadászoknak is.
A Meroé-kor (i. e. III. század – i. u. IV. század)
Ugyan a dicső Napata-kornak az északkeletről érkező asszírok és perzsák folyamatos támadásai véget vetettek, a Kushita-királyság nem szűnt meg. A fáraók délebbre, a Khartúmtól 200 kilométerre északkeletre fekvő, korábban is fontos birodalmi településre, Meroéba helyezték át királyságuk fővárosát.
A meroitikus kor kétségkívül legjelentősebb emlékei a fekete fáraók által Meroé mellett építtetett piramisok, melyek Szudán elsőszámú turistalátványosságát jelentik.
A legjobb állapotban az északi nekropolisz 30 piramisa található.
A Kushita-királyság belső válságjelei a IV. század második felében jelentkeztek. Egyrészt megkezdődött a központi hatalom szétesése, másrészt a mai Etiópia területén felemelkedő Akszúmi Királyságnak köszönhetően a Nílus középső szakasza elveszítette korábbi kereskedelmi jelentőségét.
A piramisok és a szudáni turizmus
Első ránézésre Meroé piramisai jobb állapotnak örvendenek, mint a Nuri melletti társaik. A kincsvadászok azonban itt is nagy pusztítást végeztek, miután a piramisokat 1772-ben felfedező James Bruce nyilvánosságra hozta hatalmas útinaplóját. Ezek közül az egyik legdurvább tett Giuseppe Ferlini nevéhez kapcsolódik. Az olasz kincsvadász azt hitte, hogy a piramisok teteje aranyból van, így 1834-ben nekiállt, hogy módszeresen letördelje a csúcsaikat. Ugyan az elsőnél valóban talált aranyat, a későbbiekben már nem járt sikerrel. Pusztításának “köszönhetően” közel 40 piramis csúcs nélkül magasodik.
2014-ben Katar 135 millió dollárt ajánlott fel a szudáni műkincsek és régészeti emlékek felújítására és megőrzésére. Egy 2018-as kutatás során emberi maradványokra bukkantak az egyik piramisban. A leleteket DNS-teszttel igyekeznek azonosítani annak érdekében, hogy még teljesebb képet kapjanak a meroitikus kor uralkodóiról.
Szudán, élén a fekete fáraók piramisaival, egy még csak kevesek által felfedezett turisztikai csoda. Tömegturizmus egyáltalán nem létezik. Szemléletes adat, hogy míg 2018-ban Egyiptomba, ahol “mindössze” 145 piramis található, közel 10 millió turista látogatott el, addig Szudánba, hozzávetőleg csak 700 ezer. Tény, hogy e szám mögött a rendkívül instabil belpolitikai környezet és Szudán nemzetközi megítélése is nagy szerepet játszott.
A három évtizeden át uralkodó Bashir elnök 2019-es bukása, illetve a 2020 őszén történt, igen nagy port kavaró külpolitikai események (békekötés Izraellel, az USA leveszi a terrorizmust támogató országok listájáról Szudánt) pozitív irányba terelhetik a szudáni turizmust is. A kutatók és szakértők előtt azonban még nagy feladatok állnak. Összhangban az UNESCO Világörökségi kötelezettségekkel, jelentős munkálatokat kell még folytatni a fekete fáraók piramisainak feltárása, helyreállítása és a nagyobb léptékű turizmusra való felkészítésük terén. Arról nem is beszélve, hogy ki tudja még mit rejt a Szahara vastag homokrétege?