Kirgizisztán

Törlés

Fontos információk

Kirgizisztán

Részvételi díj:

274.990 Ft

A túra időpontja:

2021.08.12.-2021.08.23.
Nehézség 8
Kalandfaktor 10
Kényelmi együttható 4

Ahogy a közép-ázsiai régió egyre inkább felkerül az igazi kalandokat keresők térképére, úgy válik egyre inkább ismertté az egykori szovjet tagköztársaság, Kirgizisztán. A turizmusba alig egy évtizede bekapcsolódó ország szinte mágnesként vonzza a bevállalós túrázókat szerte a világból, hiszen a legendás Tien Shan végtelen kopár hegyei, alpesi rétjei és havas csúcsai vad és érintetlen tájakat kínálnak mindenkinek.

11 napos túránk alatt a túravezető helyismeretére alapozva fedezzük fel Kirgizisztán legizgalmasabb részeit, így eljutunk a 3044 méteren fekvő gyöngyszemhez, a Kol Ükök tavához, az elképesztő környezetben fekvő Song Kul tóhoz, illetve egy igazi magashegyi túra keretében átkelünk a közel 4000 méter magas Ala-Kul hágón is. Háromszor alszunk jurtákban helyi családoknál 3000 méter felett, de kipróbáljuk a magashegyi kempingezést is, illetve helyi családoknál is megszállunk, hogy megtapasztaljuk az igazi kirgiz vendégszeretetet. Mindezek mellett lovagolunk, túrázunk, megcsobbanunk az ország legnagyobb tavában, pazar geológiai formákat nézünk, állatvásárt látogatunk, és maximálisan kiélvezzük a közép-ázsiai konyha legjobb fogásait. Vágj bele hát te is életed egyik legnagyobb kalandjába.

Nulladik nap

2021.08.12. csütörtök – Kiutazás

Aktuális menetrendtől függően, várhatóan az esti órákban indulunk Budapestről és egy isztambuli átszállássál repülünk Kirgizisztánba.

 

Első nap

2021.08.13. péntek – Érkezés Bishkekbe, majd Ala-Archa Nemzeti Park

A kora reggeli órákban érkezés Kirgizisztán fővárosába Bishkekbe, majd irány a szállásunk. Rövid pihenő ás reggeli után ízelítőt kapunk a Bishkek környéki hegyek világából, ugyanis egy félnapos kirándulásra indulunk a városhoz közeli Ala Archa Nemzeti Parkba. A nemzeti park remek betekintést enged a Tien Shan északi nyúlványának fantasztikus világába, hiszen megpillanthatjuk az első 4000 méter feletti havas hegycsúcsokat, az évezredek alatt kivájt mély esésű folyóvölgyeket, a messziben feltűnő gleccsereket és csipkés hegycsúcsokat. Túránk borókások és fenyőerdők közül indul, majd kiérve az erdőhatár felé végig csodás panorámában lehet részünk ameddig elérünk utolsó állomásunkig, egy közel 30 méter magas vízeséshez. Innen aztán az ismerős útvonalon térünk vissza a buszhoz, majd pedig fővárosi szállásunkra. Este aztán egy helyi sörfőzde kínálatából válogatunk, majd megkóstoljuk az első kirgiz fogásokat.

Túratáv: 11 km, szint: 530 méter, menetidő: 5-6 óra
Szállás: szállodában
Ellátás: reggeli

Második nap

2021.08.14. szombat – Jurtatábor a világ végén (Kol-Ükök)

Néhány órás buszozással kezdjük a napot, ám a délelőtti órákban már meg is érkezünk a központi hegyvidék között megbúvó Kochkor városkájába. Szállásunkon lerakjuk a cuccaink egy részét, hiszen csak a szükséges felszereléseket visszük magunkkal a másfél napos túránkra. Megebédelünk, és kora délután helyi vezetőink járműveivel tartunk túránk kiindulópontjára. Célunk a 3000 méter felett fekvő türkizkék Kol-Ükök tó lesz, ide pedig egy hosszú, ám kevésbé megerőltető túra után várhatóan naplemente környékén érkezünk majd. A havas hegycsúcsok között fekvő csodálatos tó és a környező méregzöld legelők 3-4 helyi családnak jelentenek biztos megélhetést nyaranta, csapatunk is az egyik családnál fog vendégeskedni ahol 2 jurtában fogunk megszállni az estére. Vendéglátóink pazar vacsorával várnak minket, ahol aztán folytatjuk előző este megkezdett ismerkedési estünket.

Túratáv: 16 km, szint: 1100 méter, menetidő: 7-8 óra
Szállás: jurtákban
Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora

Harmadik nap

2021.08.15. vasárnap – Túra a világ végén

Újabb napunk fontos lépcsőfok lesz az akklimatizáció szempontjából, hiszen ismét kicsit magasabbra, egészen 3470 méter magasig emelkedünk, hogy egy 2 órás túra után elérjük a Kol-Üköknél jóval kisebb, ám drámaian szép helyen fekvő Kol-Tor apró tavacskáját. Szép lassan haladunk, lesz időnk meglesni a helyiek állattartó életmódját, szokásait, jurtáit, találkozhatunk gyerkőcökkel akiknek mi sem természetesebb, mint 4-5 évesen lovagolni, úgy ahogy azt kevesen tudnak. Ebédre érünk vissza vendéglátóinkhoz, majd kora délután a felfelé is vezető ösvényen megkezdjük túránkat vissza Kochkor városába. Szállásunkra a kora esti órákban futunk be, itt pedig már várni fog ránk erőt adó vacsoránk.

Túratáv a Kol-Tor tóhoz: 6 km, szint: 450 méter fel/le, menetidő: 3 óra
Túratáv vissza Kochkorba: 16 km, 1100 méter le, 5-6 óra
Szállás: vendégházban
Ellátás: reggeli, ebéd

Negyedik nap

2021.08.16. hétfő – Song Kul

Mai túranapunk ismét rengeteg izgalmat tartogat. Az előző napi túrák fáradalmait kipihenve  buszozunk tovább, és egy egészen pazar 3500 méter magas hágón átkelve, kb. 2 óra alatt Kirgizisztán egyik leghíresebb és legszebb tavánál, a Song Kulnál találjuk magunkat. A tóhoz közeli jurtatáborok egyikében megpihenünk, amíg ebédünk készül lesétálunk a 3000 méteren fekvő tóhoz, vadlovakat fotózunk, vagy csak élvezzük a semmihez sem fogható kilátást. Ebéd után aztán lovakra pattanunk, és szelíd, kis termetű kirgiz lovaink segítségével a tó partján nagyjából 8-10 kilométernyi távot fogunk megtenni. A gyakorlottabbak akár vágtázhatnak is helyi lovasvezetőink útmutatásával, ám a teljesen kezdőknek sem kell aggódni, bátran megülhetjük a jószágokat mindenféle tapasztalat nélkül.

A naplementében futunk be jurtatáborunkba, ahol már nem lesz más dolgunk, csak pihenni és élvezni a varázslatos tájat, miközben folklore show közben lehetőségünk van testközelből szemügyre venni a kirgizek nemzeti sportját, amiben két csapat lóháton próbál egy fej nélküli birkát/kecskét bedobni egy traktorgumiba. Európai szemmel morbidnak tűnhet, de Közép-Ázsiában ez mindennapos. Ez is része annak, hogy közel kerüljün kultúrájukhoz, és ne csak lássuk, de értsük is Kirgizisztánt. A meccshez a kiváló helyi vodkák és a lemenő nap sugarai adják az aláfestést.

Túratáv lóháton: 9 km, 200 méter le, 2-3 óra
Szállás: jurtákban
Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora

Ötödik nap

2021.08.17. kedd – Issyk Kul

A Song Kul partján ér minket a napfelkelte. Megnézhetjük hogyan fejik a helyiek a teheneket, készítik a reggelit, vagy épp már el is lovagolnak a napi teendőik elintézésre. Elbúcsúzunk vendéglátóinktól, majd lovainkat hátrahagyva elindulunk a felföldekről az ország legnagyobb tava, az Issyk Kul felé.

A táj a tó környékén drasztikusan átalakul. A legelők és füves hegyoldalak után kopár, sivatagos vidékek várnak ránk, melyeket egyik oldalról vörös homokos hegyoldalak szegélyeznek, másik oldalról a tenger méretű Issyk Kul terül elénk. A nap legkülönlegesebb élménye a kirgiz Holt-tenger, azaz egy kis sós tó: ennek vize annyira sűrű, hogy úszás nélkül is fent maradunk a felszínén! A helyiekkel együtt élvezzük a lebegést, és akár iszappakolást is rakhatunk magunkra. Este vendégházunkban újabb folklore élmény közben megismerkedhetünk a közép-ázsiai hangszerekkel és énekekkel, majd tovább mélyíthetjük barátságunkat az orosz és kirgiz vodkákkal.

Szállás: vendégházban
Ellátás: reggeli

Hatodik nap

2021.08.18. szerda – Jeti Ögüz és Skazka kanyon

Első megállónk a Jeti Ögüz, azaz Hét Bika nevű vörös homokkő formáció, ahol egy gyönyörű kilátópontra kapaszkodunk fel. A helyi árusoknál bevásárolhatunk helyi gyümölcsökből, mézből, vagy akár borból is. Újabb egy óra utazással érünk el a Skazka-kanyonba (Mese-kanyon), ami az Issyk-Kul környéki geológiai képződmények etalonja. Káprázatos változatosságú homokkövei, formakincsei valóban egész meseszerűek. Miután kedvönkre kibarangoltuk magunkat ebben a különleges világban, folytatjuk utunkat Karakol városába.

Túratáv: 3-4 km, menetidő: 2 óra
Szállás: vendégház
Ellátás: reggeli

Hetedik nap

2021.08.19. csütörtök – Karakol-völgy

Elkezdjük a legnagyobb kihívást utazásunk során, mely egyben egész Kirgizisztán talán legszebb túraútvonalaA Karakol-völgybe katonai járművünkkel mélyen behatolva egészen egy hídig megyünk, innen kezdjük aznapi vándorlásunkat. A korábbi túráinkhoz képest a táj merőben más lesz, hiszen a kopárabb hegyek helyett buja, zöld fenyőerdők, bővizű folyók és legelésző lovak várnak ránk már az első méterektől. A túra első kétharmada kellemesen emelkedő, egyszerű terep lesz, majd a Karakol folyón átvágva egy meredekebb kaptató után érünk fel a nagyjából 3000 méteren fekvő táborunkba. A táj bámulatos, égig érő, vad hegyek bármerre amerre nézünk. Néhány más országbéli túrázóval aztán egy esti tábortűznél melegedünk fel, megesszük vacsoránkat és sátrainkban hajtjuk fejünket álomra.

Túratáv: 14 km, 1000 méter fel, 5-6 óra
Szállás: 2-3 személyes sátrakban, saját hálózsákban
Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora

Nyolcadik nap

2021.08.20. péntek – Ala-Kul-hágó

Egész túránk legmegerőltetőbb, leghosszabb, de kétségkívül legemlékezetesebb napja vár ránk. Korai reggelink után gyors pakolás és készülődés, majd rögtön egy keményebb kaptató vár ránk. Ismét lassabb túratempóra váltunk, hiszen eljutunk 4000 méter közelébe, igaz ekkora szervezetünk már megfelelően lesz akklimatizálódva. Izzasztó emelkedő után, a délelőtt órákban érünk fel első nagyobb pihenőnkhöz, a 3500 méter felett fekvő Ala-Kul tóhoz. Itt aztán korai ebédünk is megejtjük, rákészülve az utolsó, nagyjából 400 méter szintet jelentő szakaszra. A tempó még lassabb lesz, egyrészt a törmelékes, sziklás terep miatt, illetve az egyre fogyó oxigénnel is óvatosan kell majd bánnunk. Szép komótosan, egyre inkább kitáruló panorámában és az alattunk brutális színekben pompázó tavunk fölött, a kora délutáni órákban érünk fel a 3870 méteres Ala-Kul hágóra. A látvány szép idő esetén döbbenetes. A Tien Shan központi, 5000 méter fölé magasodó csúcsai és elképesztő méretű gleccserei mintha csak egy karnyújtásra lennének. Az előttünk elterülő völgyekben túrázók csupán apró hangyákban tűnnek, pedig hamarosan mi is ezen völgyek egyikében folytatjuk a túránkat. A lefelé menet egy igencsak meredek szakasszal kezdődik, ám utána szép fokozatos lejtés mellett, többször megállva, kellemes túratempóban, a késő délutáni órákban érjük majd el Altyn-Arachan települését. Túránk végén bevetjük magunkat egyszerű menedékházunkba majd elgémberedett végtagjainkat egy forró vizű gyógyfürdőben (amely inkább egy nagy kádhoz hasonlítható) pihentetjük. Az ünneplés és korai fekvés garantált.

Túratáv: 19 km, 900 méter fel, 1400 méter le, 10-11 óra
Szállás: menedékházban
Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora

Kilencedik nap

2021.08.21. szombat – Altyn Arachan

Az első reggeli napsugarak végre nem túl korán érnek minket, hiszen már nem sietünk sehova, lesz időnk nyugodtan pihenni a völgyben. Készülődés után egy utolsó, többnyire lefelé menő túra vár ránk, ám a látvány még így is pazar lesz: csodás völgyek, hegycsúcsok és ismét fenyőerdők várnak ránk. Dél környékén már vissza is érünk a nemzeti park bejáratához, itt járművünk segítségével aztán alig 40 perc alatt máris Karakolban találjuk magunkat. Délután kezdetét veszi a megérdemelt pihenés, majd egy rövid sétát teszünk Karakolban átbeszélve a város történelmét és etnikai csoportjainak érdekes történetét. Este természetesen tovább folytatjuk az ünneplést egy helyi étteremben!

Túratáv: 14 km, 170 méter fel, 750 méter le, menetidő: 4 óra
Szállás: vendégházban
Ellátás: reggeli

Tizedik nap

2021.08.22. vasárnap – Állatvásár – Burana torony – Bishkek

Mai célunk a főváros, de természetesen ezen a napon sem maradunk látnivalók nélkül! Reggel korán kelünk, hiszen vasárnap lévén, Karakolban megrendezésre kerül a messze földön hires állatvásár, amelyről mi sem hiányozhatunk! A  több száz állat és gazdáik páratlan hangulatot teremtenek. Sokszor egészen vicces jeleneteket is láthatunk az alkudozástól egészen addig, amíg szerencsétlen jószágokat valamilyen szállítójárműre fel nem helyezik. Ez persze leginkább csak nekünk, turistáknak vicces, hiszen ez itt az élet szerves része, a haszonállatok pedig a megélhetést szolgálják nagyon sok embernek. Szorgosan kattintgatjuk fotógépeinket, hiszen a kora reggeli súrlófények, az állatok és emberek különös egyvelege kiváló fotótéma.

Utunkat folytatva, következő megállónk Kirgizisztán legöregebb épülete, az ezer éves Burana torony: tetejéről páratlan kilátás nyílik a környező hegyekre. A torony mellett pedig különleges balbalokat, azaz egykori fejfákat is találunk szép számban, ismét kattoghatnak a fotógépek! Visszaérve Bishkekbe pedig nincs más dolgunk, mint újra akklimatizálódni a civilizációhoz, és egy búcsúvacsorán elkölteni az utolsó megmaradt Som-jainkat.

Szállás: szállodában
Ellátás: reggeli

Tizenegyedik nap

2021.08.23. hétfő – Bishkek – Budapest

A kora reggeli járatok egyikével elhagyjuk Kirgizisztánt és egy átszállással visszarepülünk Budapestre.

 

Utazás költsége

Részvételi díj:
274.990 Ft, ami tartalmazza:

  • a reptéri transzfereket, ha a kiajánlott járatokkal jössz
  • az utazást Kirgizisztánban bérelt buszokkal, személyautókkal, egykori katonai járművekkel
  • a szállásokat a programleírásban részletezve (szállodában, vendégházban, jurtákban, sátorban)
  • étkezéseket a programleírásban részletezve
  • a lovak használatának árát és a helyi lovas vezető díját,
  • Altyn-Arachanban a melegvizes fürdő használatát,
  • a programban szereplő kirándulásokat helyi vezetőkkel,
  • a szervezést és a magyar nyelvű csoportkíséretet

Nem tartalmazza:

  • repülőjegyek a Budapest – Bishkek útvonalra (korábbi tapasztalatok alapján 150.000 – 190.000 Ft / fő)
  • utasbiztosítás,
  • a összes további étkezés
  • költőpénzt (vérmérséklet szerint 30.000-60.000 Ft)

Jelentkezéskor a teljes összeg 40%-a fizetendő, a fennmaradó összeget pedig legkésőbb az utazást megelőző 30. napig szükséges rendezni.

Fontos

Utazás szervezője: WanderWell Zrt. Engedélyszám: U-001855

Az utazás árát 375 Ft / 1 EUR és 310 Ft / 1 USD árfolyamig tudjuk vállalni. E fölött az utazási szerződésben foglaltak szerint árkorrekcióra kényszerülhetünk.

Csapat

A túrát minimum 10 fő befizetésével indítjuk. Átlagos csapatlétszám: 10-18 fő. Várunk mindenkit szeretettel, aki autentikus Közép-ázsiai kalandokra vágyik, és nyitott idegen kultúrák, valamint más utazók felé.

Utazás nehézsége

Kirgizisztán utunk egy kalandos, vagány túra, ahol szükség van sportos, aktív erőnlétre. A túrákat úgy válogattuk össze, hogy azok az aktív életet élőknek ne okozzanak gondot, de még nekik is szükségük lesz kitartása és túrázási tapasztalatra is, hiszen többször túrázunk nehéz, sziklás terepen is. Túráink úgy vannak felépítve, hogy folyamatosan akklimatizálódjunk a tengerszint feletti magassághoz, így jó eséllyel senkinek se fog gondot jelenteni a legnehezebb túránk, amikor is egy 3900 méter magas hágón kell majd átkelni. Teljesíteni tudod a túrákat, ha az utazást megelőző hónapokban legalább heti rendszerességgel végzel cardio edzéseket.

Mind a szállások, mind a járművek tekintetében ár-érték arányban a legjobbat választottuk, ám fontos figyelembe venni, hogy Kirgizisztánban a turizmus hiánya miatt abból kell gazdálkodnunk, ami van. A kínálat nem kimondottan széles. A vendégházak így egyszerűek, de nagyszerűek! A vidéki közép-ázsiai hangulat viszont minden kényelmetlenségért kárpótol majd!

A jurtákban várhatóan 4-5 ember fog majd aludni, a vendéglátóink belátása szerint ez a szám bármikor változhat mindkét irányba! A jurtás és sátras szállásainkon a hely jellegéből adódóan nem lesz fürdőszoba, hanem a jurtákon kívül található egy vagy több pottyantós WC, melynek használatát több utastársunkkal kell majd megosztani.

Szükséges felszerelés

Lábbeli: túrafelszerelésed legfontosabb része egy kényelmes túrabakancs, esetleg erős, terepre való túracipő, természetesen olyan, ami garantáltan nem fog szétesni gyaloglás közben. Legyen vízhatlan (célszerűen Goretex vagy más membrános). Ha nem vízhatlan, akkor hozzál impregnálószert is (ez elég hamar le tud kopni sajnos). Elég sokat mozgunk majd sziklás terepen, főleg kijárt ösvényeken, de egy jó bakancs mindenképpen kényelmesebb és biztonságosabb lesz, mint egy túracipő. Fontos, hogy olyan trekking bakancsot válassz, ami nem töri szét a lábad a napi 15-20 km-es gyaloglások során sem! Ha valaki új bakancs vásárlásán gondolkodik, akkor minél előbb tegye meg, hogy legyen még idő betörni (semmiképp se gyere olyan bakancsban, ami még nincsen betaposva!Kamásli nagyon jó szolgálatot tehet, különösen eső esetén. Ezen felül a váronézésre lehet nálunk egy szandál, vagy könnyű edzőcipő, futócipő.

Felsőtest: 2-3 technikai póló, 1 hosszú ujjú aláöltözet, amik a több napos túrák során is meg tudnak száradni. 1 vékonyabb, 1 vastagabb polár pulóver, könnyű pehely kabátszél-és vízálló külső réteg (Goretex héjkabát vagy hasonló). Hegyre való esőkabát vagy poncsó mindenképp legyen nálunk! Könnyű, technikai felszerelések javasoltak, hiszen több napon keresztül kell majd a hátunkon vinni őket!

Alsótest: legalább 1 rövid nadrág, 1 erős túranadrág. Esőnadrág (ha nem poncsót hozol). Aláöltözet a hegyre! A városba váltás ruha, fürdőnadrág ill. bikini. Zoknik: célszerű 2 pár jó minőségű túrazokni (pl. Bridgedale), 2 pár legyen mindenképp arra az esetre, ha eláznánk.

Fej: napszemüveg, napellenzős sapka vagy kendő. A magashegyi környezetben nem lesz árnyék, és a nap is erősebben süt, erre mindenképp készüljünk! Estére, hideg időre készülve meleg sapka (fagyos hőmérsékletre is gondolva), csősál
Kéz: a hegyi időjárásra gondolva egy pár kesztyű (havazás is előfordulhat!)

Hátizsák: nagyjából 50 literes, kényelmes túrahátizsák, amibe bele tudod pakolni a ruhákat, élelmet, vizet, sátrat, hálózsákot, derékaljat, további felszereléseket. Nem célszerű a zsákon kívül lógatnod sok dolgot, mert azon kívül, hogy úgy néznél ki, mint egy karácsonyfa, nagyon instabillá is tesz, és súlypontodat is hátrahúzza. Ugyanakkor túl nagy zsákot se hozzunk, mert egyrészt nehéz tud lenni, másrészt pedig régi tapasztalat, hogy egy zsákot addig pakol az ember, amíg csak beleférnek a cuccok… Ha a poncsónk alá nem fér be a zsák, akkor a hozzá való esőhuzat is elengedhetetlen. Sátrat célszerű a hátizsák aljára rögzíteni, ha bele nem fér.

Sátor: helyiek biztosítják, nekünk nem kell sajátot vinnünk

Hálózsák: Könnyű (1 kg-nál ne legyen sokkal nehezebb), de komfort hőmérséklete 10 fok körül, vagy alatta legyen! Este akár fagyhat is!

Derékalj: a felfújósok kényelmesebbek, jobban szigetelnek, kisebb helyre elférnek, mint a hagyományos Polifoamok. De vigyázzunk, ne legyen túl nehéz!

Túrabot: egy pár könnyű túrabot nagyon jól fog jönni az emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított hegyi terepen. Mivel nagy súly lesz a hátunkon, segít stabilan tartani magunkat.

Elsősegély felszerelés: fejfájás, hasmenés, hányás, láz elleni gyógyszer, ragtapasz, kötszer, fertőtlenítő (Betadine), sportkrém, vitaminok (és minden más a saját igények és szokások szerint).

Extra szolgáltatás igénylése a túra mellé

(ha kiválasztod a szolgáltatást, akkor megjelenik egy mennyiségválasztó, amivel beállíthatod hány főnek igényled a kiegészítő szolgáltatást)

A városokban kényelmes vendégházakban szállunk meg. Utasainkat itt 2-3-4 személyes szobákba osztjuk be. A jurtatáborokban szintén 2-3-4 személyes jurtákban alszunk majd. A jurtatáborokban és a trekking során pottyantós WC áll majd rendelkezésünkre, és nincs zuhanyzó.

Budapestről vagy Bécsből egy átszállással utazunk Bishkekbe. A szükséges létszám elérését követően adunk csoportos jegyre ajánlatot. Amennyiben nem Magyarországról utaznál, a csoporttal Bishkekben tudsz találkozni.

Utazásunk Kirgizisztánban egy igazi kalandtúra lesz. Autentikus környezetben kóstolhatunk bele a helyiek hétköznapjaiba, mesebeli vidékeken, hihetetlenül szép tájakon járunk majd, amit még alig érintett a turizmus. Jurtákban alszunk, lovagolunk, szovjet katonai teherautóval utazunk, megkóstoljuk a kumiszt, és élethosszig tartó élményeket szerzünk. A bakancslistás élményekért viszont meg kell dolgozni. Bár a trekking során a nehéz felszerelést a segítők viszik, a túráink így is a nehéz és közepesen nehéz kategóriákba esnek. Emellett több helyen kényelmetlenségekkel kell számolnunk, hisz nincsenek (szerencsére) szállodák a kirgizisztáni felföldön. A jurtatáborokban és a trekking során pottyantós WC-vel kell beérnünk. A kényelmetlenségekért viszont bőven kárpótolnak majd az átélt kalandok.

Ha nem utaztál még velünk, olvass bele a Facebook oldalunkra írt értékelésekbe: https://www.facebook.com/pg/wanderwell.hu/reviews/
Ha érdekel, hogyan tudunk kedvező ár mellett magas minőséget kínálni, olvass bele a “Rólunk” szekcióba: https://wanderwell.hu/rolunk

 

Gyakori kérdések

Egyedül vagy többen?

Túráinkra sokan egyedül jelentkeznek, mert az ismerőseik nem érdeklődnek a kalandos utazások iránt. Bátran csatlakozz hozzánk akár egyedül is, mert jó eséllyel hasonszőrűekkel leszel körülvéve. Büszkék vagyunk rá, hogy utazásainkon kapcsolatok születnek, és barátságok köttetnek. Emellett bátran ajánljuk túráinkat társaságoknak és pároknak is. 5 főt elérő társaságoknak bizonyos túrák esetén kedvezményt tudunk felajánlani az árból.

Kiknek ajánljuk?

Kirgizisztáni utazásunk bővelkedni fog a kalandban. Azonban mivel turizmus által még egyáltalán nem, vagy csak alig érintett területeken járunk, számolnunk kell kényelmetlenségekkel. A jurtatáborokban és a trekking során pottyantós WC-vel kell beérnünk. Kirgiz kalandtúránkat olyanoknak ajánljuk, akik vadregényes, mesebeli vidékekre vágynak, de nem félnek próbára tenni magukat annak érdekében, hogy igazán autentikus élményekben részesüljenek.

Fizikum, kalandvágy, tapasztalat

Kirgizisztáni kalandtúránkat nem ajánljuk kezdő túrázóknak. Fontos, hogy rendelkezz magashegyi tapasztalattal. Legalább a Magas-Tátra és az Alpok ösvényeivel legyen szorosabb barátságod, mielőtt a Tien-san bérceire indulsz. Ha azonban jártál már magashegyen, rendszeresen végzel cardio edzéseket, és hajlandó vagy időnként kis kényelmetlenséget vállalni az autentikus, vadregényes kalandokért, abban az esetben kirgiz túránk tökéletes választás számodra.

Repülőjegy

Budapestről vagy Bécsből egy átszállással utazunk Bishkekbe. A szükséges létszám elérését követően adunk csoportos jegyre ajánlatot. Amennyiben nem Magyarországról utaznál, a csoporttal Bishkekben tudsz találkozni.

Felszerelés, eszközök, oltások

Kötelező oltás nincs. Kérjük olvasd el a Tudnivalókon belül a felszerelés pontot. Túránkra elsősorban olyanok jelentkezését várjuk, akiknek van már tapasztalata magashegyi túrázással, így a megfelelő ruházat összeállítása nem okoz számukra problémát.

COVID

Amennyiben az utazás ellehetetlenül, a programot töröljük és a befizetésedet visszaigényelheted, vagy átviheted másik túránkra. Irodánk engedéllyel rendelkező utazásszervező cég, így 2021-re is érvényes biztosítással rendelkezünk. Ezt az engedélyt csak a stabil pénzügyi háttérrel rendelkező cégek kapták meg.