Marokkó
Fontos információk
Marokkó
Részvételi díj:
429.990 Ft
Törzsutas ár:
399.990 Ft
A túra időpontja:
Marokkó a legnyugatibb muszlim ország, és ez nem csak földrajzilag igaz. Történelmi okokból az európai behatás érezhető a mindennapokon, ennek köszönhetően pedig Marokkó amolyan belépő kategóriás ország, ha az iszlám, arab és berber kultúrával ismerkednél. Rendkívül változatos tájaival és építészetével első látásra elvarázsol.
Marrakesh pezsgő bazárjában kezdjük utazásunkat, majd Marokkó legmagasabb, a szívárványokban pompázó Ouzoud vízeséshez tartunk. Kiszakadunk a nyüzsgő marokkói mindennapokból és a Boldogság-völgynek is nevezett Ait Bouguemez térségét fedezzük fel. Ezután elindulunk Marokkó Atlaszon túli területeire, ahol érintjük az ősi, szaharai karavánutakat, túrázunk a Dades-szurdok falai között, egy éjszakát pedig hagyományos berber sátortáborban töltünk el a sivatag dűnéi között. A legmagasabb homokdűnéről nézhetjük a naplementét, és a napfelkeltét, éjszaka tábortűz mellett, a csillagos ég alatt születnek új barátságok. Táborunkból kiindulva terepjárókkal járunk be rendkívül autentikus falvakat, ahol megállt az idő, berber házakban teázunk a helyiekkel, az utazás végére pedig megtanulunk úgy alkudozni és üzletelni, mint a bazár dörzsölt kufárjai, végezetül királyi városok nevezetességeivel intünk búcsút Marokkónak.
Aktivitások:
Nulladik nap
Budapest – Marrakesh
Várhatóan a késő esti órákban érkezünk meg Marrakeshbe, szállásunk egy kényelmes és igényes háromcsillagos szálloda lesz.
Első nap
Marrakesh
Reggeli után a Vörös Város felfedezésére indulunk. Közösen vágunk neki a medinának, és a nap folyamán bejárjuk annak főbb látványosságait. Megcsodáljuk a Bahia és az El Badi paloták Zellij mozaikkal díszített csarnokait és örökzöld kertjeit. Ezután ellátogatunk a Koutoubia mecsethez, majd teszünk egy kört a zsidó negyedben is. Városnézés után szabad program keretein belül ellátogathatunk a Jardin Majorelle magával ragodó mesevilágába, vagy felfrissülhetünk egy marrakechi hammamban.
Késő délután újabb sétára indulunk, ezúttal a Jemaa el-Fna térre, ami éjszaka átváltozik egy bámulatosan nyüzsgő tébollyá. A kultúrsokk garantált lesz. Mesemondók, mutatványosok lepik el a teret. Az ételsoron végighaladva kecske és teve fejek néznek farkasszemet velünk. Közös vacsora után nyugovóra térünk.
Szállás: jó minőségű háromcsillagos szállodában 2 személyes szobákban
Második nap
Ouzoud vízesés – Ait Bouguemez
Reggelinket még a nyüzsgő Marrakesh-ben fogyasztjuk el, majd az Ouzoud vízeséshez látogatunk, ahol a meredek ösvényeken való túrázás elvezet minket Marokkó legmagasabb vízesésének robajló mélyéhez. Felfedezzük a lélegzetelállító kilátókat így fentről is megcsodáljuk a többlépcsős vízesést, ami a szintkülönbségeknek is köszönhetően szivárványos fénypompában tárul elénk. Túránk végeztével Marokkó egyik legjobban őrzött titkának helyszínére utazunk, Ait Bouguemezbe, ahol elfoglaljuk szállásunkat.
Szállás: háromcsillagos hegyi ökoszálló 2-3 személyes szobákban
Ellátás: reggeli
Harmadik nap
Ait Bouguemez túra
Ait Bouguemezt a helyiek Boldogság Völgyének is nevezik, nem véletlenül. A völgy, amely minden évben megújul az almafák virágzásának és a hó olvadásának ritmusával olyan, mintha visszalépnénk az időben; buja mezők, hagyományos berber falvak és a magasba tornyosuló Atlasz-hegység fogad minket. A mai napon a térségben teszünk egy túrát az Izourar-tóhoz. Egy olyan ösvényen haladunk, amely kilátást nyújt a völgyre és áthalad egy borókás erdőn miután elérjük a 2525 m magasan elterülő Izourar-fennsíkot.
Túra hossza: nagyjából 15 km, 500 m szintkülönbség
Szállás: jó minőségű háromcsillagos szállodában 2-3 személyes szobákban
Ellátás: reggeli
Negyedik nap
Ait Bouguemez – Aït Benhaddou – Ouarzazate
Utunk továbbra is festői tájakon vezet a Tizi n’Tichka hágóban 2260 méter magasan kelünk át az Atlasz-hegységen és kora délután megérkezünk Aït Benhaddouhoz, Marokkó egyik leghíresebb látványosságához. A különleges stílusban épített erődített falu a Szaharából érkező karavánútvonal ellenőrzésére szolgált. Az UNESCO Világörökség részeként fellelhető ősi kasbah-k és bámulatos sivatagi panoráma vár ránk, ahogy a labirintusszerű utcákat járva mélyedünk el a hely gazdag történelmében. Több hollywoodi film díszlete volt, például itt forgatták a Gladiátor, az Arábiai Lawrence és a Perzsia hercege egyes jeleneteit is.
Szállás: háromcsillagos hotelben 2 személyes szobákban
Ellátás: reggeli
Ötödik nap
Ouarzazate – Boumalne Dades
Kelet felé vesszük az irányt, első megállónk a Rózsák Völgyében lesz. A marokkói száraz tájak között egy színes, üde, illatos oázis látványa fogad minket. Úgy tartják, hogy a 10. században Szaúd-Arábiából érkezett zarándokok hozták magukkal a damaszkuszi rózsát, ami a mai napig meghatározó része a térség kultúrájának. A késő tavasszal virágzó rózsák szirmait kézzel szedik le, majd kis desztilláló üzemekbe szállítják, hogy rózsavizet készítsenek kulináris és szépségápolási célra. Ha úgy döntünk, hogy vásárolunk a helyi árusoktól, figyeljünk arra, hogy mindenképpen átlátszó rózsavizet vegyünk.
Délután egy félnapos kanyon túrára indulunk, a Majom Ujjaknak nevezett sziklaképződményhez. A tornyosuló sziklafalat hosszú, függőleges kőszakaszok alkotják, melyeken ujjak találhatóak. Ahogy a neve is sugallja, úgy tűnik mintha egy kéz emelkedne fel a lentebb lévő folyóból.
Túra hossza: 8 km, 243 m szintemelkedés
Szállás: jó minőségű háromcsillagos hotelben 2 személyes szobákban
Ellátás: reggeli
Hatodik nap
Szurdokok és a fennsík nomádjai
Egész napos túrára indulunk hotelünktől a közeli hegyekbe. Először szurdokok mélyén, gigászi sziklák között, néhol szűk folyosókon vezet utunk. Ezt követően meredek, de nem hosszú kaptató után a fennsíkon találjuk magunkat. A hegyi nomádok ezeken a földeken legeltetik állataikat. Túránk során érintjük a nomádok barlanglakásait, melyeket ideiglenesen használnak. A völgyek között vándorolnak egész évben, éppen oda ahol a legjobb legelőt találják. Nem kizárt, hogy beléjük botlunk. Nem kell tartani tőlük. Barátságos és vendégszerető nép. A fennsík után leereszkedünk a hegy túloldalán lévő völgybe, ahol festői tájakon, a turisták által kevésbé látogatott berber falvakon keresztül jutunk vissza a szállásunkra.
Túra hossza: 16 km, 800 m szintemelkedés
Szállás: jó minőségű háromcsillagos szállodában 2 személyes szobákban
Ellátás: reggeli
Hetedik nap
Tinghir és Todra-szurdok – Merzouga-sivatag
Tinghir felé vesszük az irányt, ami a Timbuktuból Marokkóba tartó karavánok egyik fő állomása volt. Az egykor dicső kereskedőváros óvárosában több száz éves épületek között szippanthatjuk magunkba a történelmet, miközben idegenvezetőnk mesél a környékbeli berber törzsekről, a hegyvidékek nomádjairól, és a helyiek hétköznapjairól. Egy-két házba be is kukkantunk, hogy megnézzük hogyan élnek a berberek manapság. Megtanuljuk a szőnyegkészítés módszereit, testközelből nézzük meg hogyan művelik földjeiket és megtudjuk miért van a berber nők állán tetoválás.
Tinghir után rövid sétára indulunk a Todra-szurdok 100-160 méter magas sziklafalai között, majd utunkat a Szahara szélén található táborunk felé folytatjuk. A lenyugvó naptól narancssárgán izzó dűnéken sétálunk, keresve egy olyan pontot ahonnan a legnagyobb nyugalomból nézhetjük a naplementét. Elképesztő látvány újfent. Buszunkat négylábú útitársakra cseréljük és velük szeljük át a sivatagot egészen az Erg-Chebbi sivatagi táborig. Este a tábortűznél élvezzük a helyiek éneklését és milliónyi csillag alatt fogyasztjuk el a vacsoránkat.
Szállás: sivatagi táborban, sátrakban
Ellátás: reggeli és vacsora
Nyolcadik nap
Terepjárós túra
A vállalkozó kedvűekkel felsétálunk egy magas dűnére, hogy onnan nézzük a napfelkeltét. Szép időben a sivatagi napfelkelte elképesztő látvány, amiért megéri pár órával korábban kelni.
Kisbuszunkat ideiglenesen terepjárókra cseréljük, majd elindulunk a marokkói-algériai határ mentén a Párizs-Dakar rally útvonalán. Vadregényes, sivatagos tájon járunk majd, apró berber falvak között. Ez a vidék rendkívül autentikus, a falvak nagy részében nincs közmű szolgáltatás, a helyiek maguknak termelnek, önellátók. Lenyűgöző természeti képződmények, vadon élő tevék, itt-ott kecskepásztorok övezik útvonalunkat. Sofőrjeink kitesznek magukért, hogy egyszerre kapjunk safari és rally élményt.
Ezután az élménydús nap után visszacsatlakozunk a civilizációba: kényelmes közegben, egy tál datolya és olíva mellett pihenjük ki mozgalmas kalandjainkat a sivatag mélyén.
Szállás: visszafogottabb sivatagi háromcsillagos szállodában 2 személyes szobákban
Ellátás: reggeli
Kilencedik nap
Út az Atlaszon át
Cédruserdők és hatalmas sziklás szurdokok között vezet ma utunk keresztül az Atlaszon. Több helyen megállunk fotózni, vagy rövidebb sétákra. Az út mentén elhagyatott kasbáhkkal, apró falvakkal találkozunk. A kopárabb tájat kezdjük magunk mögött hagyni és a sivatagos majd félsivatagos régiókat felváltják az erdők. Késő délután megérkezünk Fez királyi városába, ahol a vibráló bazárok és gazdag kulturális örökségek várnak.
Szállás: háromcsillagos szállodában 2 személyes szobákban
Ellátás: reggeli
Tizedik nap
Fez
Fez évszázadokon keresztül Marokkó kulturális és kereskedelmi központja, a 20. század elejéig pedig az ország fővárosa is volt. Óvárosa a Világörökség részét képezi. A mai napot arra szánjuk, hogy felfedezzük a medinát, a cserzőműhelyeket, a fontosabb látnivalókat és a leghangulatosabb teraszokat. A városnézés során idegenvezetésben részesülsz, hogy ne csak lásd, de értsd is Fezt. A nap végén szabad program keretében lehetőséged van bejárni a várost a magad módján, vagy maradhatsz a csapattal, hogy fűszerekre, szőnyegekre és egyéb mindenképp beszerzendő relikviákra alkudozz a bazár dörzsölt kufárjaival.
Szállás: jó minőségű háromcsillagos szállodában 2 személyes szobákban
Ellátás: reggeli
Tizenegyedik nap
Fez – Rabat – Casablanca – Hazautazás
Kiadós reggelink után energiával feltöltve vágunk neki Marokkó királyi városainak. Első állomásunk Rabat lesz, ahol kis utazást követően az óceán és a város fölé magasodó erőd szűk utcáin sétálunk. A király lakhelyéül szolgáló város ezen szeglete csupa kék és fehér házból áll. Rendezett, tiszta és magával ragadóan szép. Az erőd szélén található teraszokról utánozhatatlan, az óceánra és a mindig nyüzsgő városra néző panoráma tárul elénk. Rabatban még meglátogatjuk Hassan tornyát, majd elindulunk.
Utolsó állomásunk Casablanca lesz, ahol a II. Hassan mecset körül időzünk. Lélegzetelállító építmény, a világ egyik legnagyobb mecsetje. Tiszteletet parancsoló minaretje 210 méter magasan nyúlik az égbe, az épületet körbevevő márványpadlós tér, és az azt határoló boltíves folyosók pedig kiváló fotótémát szolgáltatnak. Sétánk közben az óceán halk morajlása adja az aláfestést ehhez az elképesztő látványhoz.
Késő esti órákban kiutazunk a reptérre, ahonnan másnap kora hajnalban indulunk és a reggeli órákban érkezünk meg Budapestre.
Szállás: csomagszoba
Ellátás: reggeli
Részvétei díj
429.990 Ft, ami tartalmazza:
- transzferek Marokkóban privát busszal
- szállások háromcsillagos szállodákban 2-3 ágyas szobákban (párok kétszemélyesben), riadban, egy éjszaka sivatagi táborban berber sátrakban
- reggelit minden Marokkóban töltött napon, vacsorát a sivatagi táborban
- terepjárós sivatagi túrát
- tevegelést
- magyar nyelvű túravezetés és szervezés
Nem tartalmazza:
- repjegyet, Budapest – Marrakesh, Casablanca – Budapest (várhatóan 160.000 – 200.000 Ft)
- fakultatív belépőket (várhatóan 20-25 EUR)
- utasbiztosítást
- költőpénzt étkezésre és szuvenírekre (vérmérséklettől függően 60.000 – 90.000 Ft)
- borravalókat
Jelentkezéskor a teljes összeg 40%-a fizetendő, a fennmaradó összeget pedig legkésőbb az utazást megelőző 30. napig szükséges rendezni.
Fontos
Az utazás árát 400 Ft / 1 EUR árfolyamig tudjuk vállalni. E fölött az ÁSZF-ünkben meghatározott módon, és a hatályos jogszabályok szerint áremelésre kerülhet sor (maximum 8%-ig az árfolyamemelkedéssel megegyezően).
Amennyiben jelentkezéskor a részvételi díj teljes egészében, egy összegben kifizetésre kerül, abban az esetben árfolyamtól független, garantált a részvételi díj. Fizesd ki egy összegben a részvételi díjat, és küszöböld ki az árfolyamkockázatot!
Csapat
Túránkat minimum 14 fő befizetésével indítjuk. Átlagos létszám: 18-22 fő. Szeretettel várunk mindenkit, aki megfelelően rugalmas egy ilyen utazáshoz, fűti a kalandvágy és az idegen kultúrák iránti kíváncsiság.
Ennyi szabadság kell hozzá
7 nap
Utazás nehézsége
Átlagos fizikummal teljesíthető túra, de szükség van túrázási tapasztalatra. A gyalogtúrákban kevés a meredek szakasz, de két alkalommal is teszünk egésznapos, hosszú túrát. Helyenként sziklás, köves ösvényen haladunk majd, így nem javasoljuk az utat olyanoknak, akik még sosem túráztak.
Ha bármilyen ételérzékenységed van, vagy speciális diétát folytatsz, kérjük a jelentkezés előtt vedd fel velünk a kapcsolatot.
Beutazási feltételek
Az aktuális beutazási feltételekkel kapcsolatban itt tudsz tájékozódni:
https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/marokko
Extra szolgáltatás igénylése a túra mellé
Marokkói utunk pörgős, aktív, és nagyon sok mindent látunk rövid idő alatt. Emiatt fontosnak érezzük, hogy a szállásaink jó minőségűek legyenek, hogy kipihenhessük magunkat és folyamatosan frissek maradjunk. Fontos viszont megjegyezni, hogy a marokkói szállások sok tekintetben eltérnek az Európában megszokott standardtől kialakítás és higiénia terén. Bár Marokkó a legnyugatibb muszlim és legeurópaibb afrikai ország, mégiscsak Afrika. Szállásaink kényelmes, jó minőségű háromcsillagos szállodák lesznek, ahol utasainkat 2-3 ágyas szobákban helyezzük el (párokat kétszemélyesben), emellett egy éjszakát sivatagi sátortáborban töltünk el.
Aktuális menetrendektől függően budapesti vagy bécsi indulással, egy átszállással utazunk Marrakeshbe, és Casablancából repülünk vissza. A szükséges létszám elérését követően veszünk csoportos jegyet azoknak, akik erre igényt tartanak. Utasaink dönthetnek ettől függetlenül úgy, hogy egyénileg vásárolják meg a repjegyeket. A reptéri transzfereket csak azoknak tartalmazza a túra ára, akik a kiajánlott járattal utaznak.
Marokkóban privát busszal közlekedünk, amit egy napra terepjárókra cserélünk.
Túravezetőd felkészült, általa Marokkó igazi arcát ismerheted meg, nem csak azt, amit az útikönyvek írnak. Tarts velünk, ha vonz Észak-Afrika, az iszlám kultúra, és nem csak Marokkó főbb nevezetességeit szeretnéd látni, hanem betekintenél a kulisszák mögé is. Fedezd fel az Atlasz mélyén fekvő kis hegyi falvakat, a sivatag népeit, a marokkói hétköznapokat városokban és vidéken egyaránt.
Ha nem utaztál még velünk, olvass bele a Facebook oldalunkra írt értékelésekbe: https://www.facebook.com/pg/wanderwell.hu/reviews/
Gyakori kérdések
Egyedül vagy többen?
Túráinkra sokan egyedül jelentkeznek, mert az ismerőseik nem érdeklődnek a kalandos utazások iránt. Bátran csatlakozz hozzánk akár egyedül is, mert jó eséllyel hasonszőrűekkel leszel körülvéve. Büszkék vagyunk rá, hogy utazásainkon kapcsolatok születnek, és barátságok köttetnek. Emellett bátran ajánljuk túráinkat társaságoknak és pároknak is.
Kiknek ajánljuk?
Szeretettel várunk mindenkit, aki megfelelően rugalmas egy ilyen utazáshoz, fűti a kalandvágy és az idegen kultúrák iránti kíváncsiság.
Fizikum, kalandvágy, tapasztalat
Átlagos fizikummal teljesíthető túra, de szükség van túrázási tapasztalatra. A gyalogtúrákban kevés a meredek szakasz, de két alkalommal is teszünk egésznapos, hosszú túrát. Helyenként sziklás, köves ösvényen haladunk majd, így nem javasoljuk az utat olyanoknak, akik még sosem túráztak.
Felszerelés, eszközök
Alapvető túraruházat szükséges, de semmilyen speciális felszerelésre nincs szükség. A buszos körutazása miatt sokat leszünk mozgásban, érdemes könnyen és praktikus módon pakolni. A napi kirándulásokhoz legyen egy kis hátizsákunk, kényelmes ruházatunk, a szurdokok körüli egész napos kiránduláshoz pedig kényelmes túracipőt vagy terepfutó cipőt javaslunk. A városokban kényelmes, egész napos sétára alkalmas cipőt vagy szandált javaslunk. A meleg térségeken szellős ruházat és nap elleni védelem (kalap, napszemüveg, naptej, stb). Éjszakára nagyon lehűlhet a levegő ezért érdemes hozni meleg ruhákat is, így könnyedén lehessen rétegesen öltözködni.
COVID
Amennyiben az utazás ellehetetlenül, a programot töröljük és a befizetésedet visszaigényelheted, vagy átviheted másik túránkra. Irodánk engedéllyel rendelkező utazásszervező cég, így 2024-re is érvényes biztosítással rendelkezünk. Ezt az engedélyt csak a stabil pénzügyi háttérrel rendelkező cégek kapták meg.