Costa Rica a Föld szárazföldjének alig töredékén a világ biodiverzitásának mintegy öt százalékát őrzi. Ez a szám önmagában lenyűgöző, mégsem magyarázza meg azt az érzést, ami az embert ott éri. Az országban trópusi esőerdők, köderdők, száraz erdők, mangrovék és folyó menti élőhelyek találkoznak. Ezek együtt több mint félmillió fajnak adnak otthont egy olyan országban, amely alig látszik a térképen.
Costa Ricában az ember ritkán érzi magát egyedül. Az emberi és az állati tér határa vékony, és sok helyen szándékosan az is marad. Farmokon, falvakban, tengerpartokon és utak mentén az állatok továbbra is otthon érzik magukat. Mutatjuk, kikkel találkozhatunk Costa Rica-i utunk során.
Akikkel jó eséllyel találkozunk
A lajhárok a pura vida életfilozófia tökéletes megtestesítői. A fák lombkoronájában lógnak utak, parkolók és házak fölött, mintha semmi dolguk nem lenne a világon. Akár húsz órát is képesek aludni egy nap, ezért tartják őket a világ egyik leglustább állatának. Mozgásuk olyan lassú, hogy algák telepednek meg a bundájukon, természetes álcát adva nekik.
A háromujjú lajhárok nappal is gyakran láthatók, a ritkább kétujjú faj inkább éjszaka aktív. Monteverde vagy Tortuguero környékén egy esti séta során akár a levelek halk mozgása árulja el a jelenlétüket.
A majmok ennél jóval kevésbé visszafogottak. Costa Ricában négy faj él: fehérarcú kapucinus, bőgőmajom, pókmajom és mókusmajom. Ha meglátunk egyet, szinte biztos, hogy nincs egyedül. Csapatokban mozognak, kíváncsiak és látványosak, ezért gyakran ők jelentik az első igazán „vad” találkozást az utazóknak.
A fehérarcú kapucinusok különösen magabiztosak az emberek közelében. Közel merészkednek, figyelnek, és pontosan tudják, mit akarnak. Éppen ezért tilos etetni őket. Nem azért, mert vadak, hanem mert túl okosak. A bőgőmajmokat gyakran hamarabb hallani, mint látni. Mély hangjuk kilométerekre elhallatszik az erdőben, és nehéz elhinni, hogy ekkora zajt egy lombkoronában pihenő állat produkál. A pókmajmok a lombkorona felső szintjén mozognak. Hosszú végtagjaikkal és kapaszkodó farkukkal szinte lebegnek a fák között. A mókusmajmok aprók, gyorsak és állandó mozgásban vannak. Costa Rica legveszélyeztetettebb majmai közé tartoznak, főként Manuel Antonio környékén élnek és egy találkozás velük mindig kicsit ajándéknak érződik.
Ha Costa Ricának lenne kabalaállata, jó eséllyel egy béka lenne. Közülük is a vörösszemű levelibéka vált az ország egyik jelképévé. Élénk zöld teste, narancssárga lábai és feltűnően piros szemei egyszerre hatnak valószerűtlennek és teljesen természetesnek ebben a környezetben. Nappal láthatatlanul simulnak bele a levelek közé, éjszaka viszont életre kelnek – ilyenkor érdemes keresni őket, főleg víz közelében.
A piros szemek nem csak díszek: amikor hirtelen kinyitja őket, a szín meglepi a ragadozókat, és egy rövid, de életmentő pillanatot ad a meneküléshez.
A talaj közelében és a vízpartokon leguánok és iguánák napoznak mozdulatlanul, mintha a táj részei lennének. Gyakran szállások környékén is feltűnnek, de igazán jó eséllyel folyók mentén, csónakos kirándulások során lehet megfigyelni őket. Ugyanitt a krokodilok jelenlétére is számíthatunk. Folyók partján, hidak alatt pihennek, feltűnésmentesen, a környezet természetes részeként.
A kígyók ritkábban mutatják magukat, de a tudat, hogy jelen vannak, hozzátartozik az élményhez. Vannak köztük apró, feltűnően színes fajok és nagyobb, ártalmatlan példányok is. Többségük rejtőzködő életmódot folytat, és messze elkerüli az embert. Jelenlétük inkább emlékeztető arra, hogy itt valódi ökoszisztémák működnek.
A levegő és a lombok világa
A levegőben sincs nyugalom. Tukánok ülnek gyümölcsfákon túlméretezett csőrükkel, miközben kolibrik cikáznak virágról virágra olyan sebességgel, amit szinte lehetetlen követni. Sokszor előbb hallani őket, mint látni: csipogás, szárnysuhogás, egy gyors árnyék a fák között.
Ha van madár, amelyről sokaknak azonnal Costa Rica jut eszébe, az a tukán. Fekete teste és élénk színű csőre miatt szinte meseszerűnek tűnik, mintha nem is egy esőerdő, hanem egy illusztráció része lenne. A tukánok hangosak és társas lények, több fajuk is él Costa Ricában, a nagytestűektől a kisebb, zöld árnyalatú tukánkákig.
A kolibrik ezzel szemben villanások. Aprók, türelmetlenek, vibrálnak a levegőben. Szárnyaik olyan gyorsan mozognak, hogy a szem alig tudja követni őket. Egy virág előtt lebegnek néhány másodpercig, majd eltűnnek. Monteverde környékén akadnak olyan helyek, ahol egyszerre több tucat kolibri mozog a levegőben.
A csendet időnként rikoltás töri meg: a skarlát arapapagáj élénk vörös, sárga és kék tollazatával az egyik legfeltűnőbb madár az országban. Gyakran párokban repülnek, hangjuk messziről elárulja őket.
Akikről mindenki álmodik (de ritkán látja)
Vannak állatok, amelyek Costa Ricában inkább érzésként vannak jelen. Az erdők mélyén, a ködben, az éjszakában. Egy utazás itt nem attól lesz sikeres, hogy mindent látunk, hanem attól, hogy megértjük, hogy nem mi vagyunk az elsők, és biztosan nem is az utolsók ezen az ösvényen.
A jaguár ennek a gondolatnak a megtestesítője. Közép-Amerika legnagyobb ragadozója és talán a legrejtőzködőbb is. Leginkább Corcovado környékén él, de Tortuguero térségéből is vannak történetek. A legtöbb utazó sosem látja. Mégis, ha helyiekkel beszélgetünk, gyakran előkerülnek mobiltelefonos videók: egy jaguár árnya a kerítés túloldalán, kutyaugatás az éjszakában, egy gyors mozdulat a dzsungel szélén. Érdemes mindig nyitott szemmel járni.
A quetzal a szépsége miatt vált legendává. Smaragdzöld tollazata és hosszú faroktollai miatt sokan a világ egyik legszebb madarának tartják. Costa Ricában köderdőkben él, például a Poás vulkán környékén. A tapír az erdők csendes mérnöke. Gyümölcsökkel és levelekkel táplálkozik, miközben kulcsszerepet játszik az erdők megújulásában: ő terjeszti a magokat, amelyekből később új fák nőnek. Leginkább Corcovado és Tortuguero környékén él, de általában csak a nyomait látni.
A part menti és tengeri világ
A szárazföld után a part mentén minden lelassul. Az óceán világa ciklusokban működik: áramlatok, vándorlások, visszatérések szerint. Costa Rica partjai a tengeri teknősök szempontjából globálisan is kiemelkedő jelentőségűek. A zöld tengeri teknősök évről évre visszatérnek ugyanazokra a strandokra tojást rakni – Tortuguero neve szinte egybeforrt ezzel a jelenséggel. Az Atlanti-óceán felől érkező bőrhátú teknősök a világ legnagyobb tengeri teknősei, akár 70–80 évig is élhetnek, és az Atlanti-óceán partvidékén figyelhetők meg.
A delfinekkel való találkozás általában hirtelen történik. Először csak egy szürke ív villan a víz felszínén, aztán még egy – és már ott is van egy egész csapat a hajó körül. Costa Rica partjainál a palackorrú, a pörgő- és a csíkos delfinek is gyakoriak, különösen Papagayo, Montezuma és a Drake-öböl vizeiben. Játékosak és kíváncsiak: gyakran a csónak orránál úsznak, kihasználva a hullámokat, mintha csak szórakozásból kísérnék az utat.
A bálnák megjelenése egészen más élmény. Nem gyors és játékos, hanem lassú és lenyűgöző. Costa Rica különlegessége, hogy az év különböző szakaszaiban az északi és a déli félteke hosszúszárnyú bálnái is megérkeznek ide. Egy hatalmas farokcsapás vagy egy lassú felbukkanás a víz felszínén pillanatok alatt csendet teremt a csónakban.
A cápák neve sokakban félelmet kelt, pedig jelenlétük valójában a tenger egészségének jele. A legtöbb faj kerüli az embert, és egyszerűen a saját szerepét tölti be az óceán összetett rendszerében. Ha búvárkodunk, inkább kivételes pillanat, ha egy példány feltűnik a mélyebb vízben, majd nyugodtan eltűnik a kékben.
Costa Ricában az állatok a mindennapok részei. Ott vannak az utak mellett, a folyók partján, a fák lombjai között és az óceán felszínén. Néha közel jönnek, néha csak egy hang vagy egy mozdulat jelzi a jelenlétüket. Egy idő után az ember rájön, hogy itt nem ő a főszereplő. Csak egy látogató egy sokkal régebbi történetben. Talán éppen ezért marad emlékezetes egy ilyen utazás: mert Costa Ricában nemcsak a tájat látjuk másképp, hanem a saját helyünket is benne.
(képek: Kovács Attila, Máltai András, Shutterstock)