Garda-tó via ferrata

Törlés

Fontos információk

Olaszország

Részvételi díj:

84.990 Ft

A túra időpontja:

2021.10.13.-2021.10.17.
Nehézség 6
Kalandfaktor 8
Kényelmi együttható 6

Ötnapos kalandtúrára hívunk Olaszország legnagyobb és legszebb fekvésű alpesi tavához, a Garda-tóhoz. Tarts velünk, ha vonzanak a hegyek és a sziklák, valamint szeretnéd kipróbálni a mászás egy biztonságosabb, de ettől függetlenül adrenalindús módját. A program során két napon via ferrázátunk, egy napon pedig gyalogtúrázunk a gyönyörű alpesi tó felett emelkedő hegyekben. Egyedülálló látkép, amire számíthatsz: a tó kristálytiszta vize, vízparti pálmafák és a tavat körülvevő sziklás hegycsúcsok. A nap végén Arco hangulatos városában egy frissen sült pizza mellett pihenhetjük ki a kalandos túrákat.

Aktivitások:

Első nap

Utazás a Garda-tóhoz

Kora reggel indulunk el Budapestről. Szlovénián keresztül, szinte végig autópályán haladva késő délutánra megérkezünk a Garda-tó közelében fekvő szállásunkra. Egy rövid séta, vacsora és egy közös koccintás melletti ismerkedős beszélgetés fér bele az estébe, melynek során egyeztetjük a következő nap/napok részletes programját is.

Második nap

Cima Capi – Riva del Garda

Az első napon egy igazi klasszikus ferrata útvonalat járunk végig. Sokáig egy hosszú gerincen egyensúlyozunk majd, ahonnan káprázatos kilátásban lesz részünk a Garda-tó mélykék víztükrén szörfözőkre és kite-ozókra. A mászós szakaszokat időről-időre rövid sétálósok váltják fel, lehetőséget adva a pihenésre. A csúcscsokikat a Cima Capi 909 méter magas csúcsán fogyasztjuk majd el. Ha nem csökkent a lelkesedésünk, és csúcscsokiból is marad még, akkor egy kis kitérővel a 100 méterrel még magasabb Cima Rocca tetejére is felkapaszkodhatunk. A lefelé vezető úton is lesznek könnyű drótkötéllel biztosított szakaszok. 

A megpróbáltatásokat tóparton fekvő Riva del Garda belvárosában sétálva és fagylaltozva pihenjük ki. A hangulatos óváros, a színes házak, a keskeny utcácskák és a tó felé nyitott főtér, valamint a látképet keretező magas sziklafalak egyedülálló látványt nyújtanak.

Nehézség: A/B-B (könnyű)
Szint: 500/850 m
Idő: 6-7 óra

Harmadik nap

Gyalogtúrák: Monte Altissimo di Nago és Monte Baldo

Délelőtt Graziani menedékháztól indulunk el a Monte Altissimo di Nago 2079 magas, tökéletes körpanorámát nyújtó csúcsára. Pihenésképpen a hegytetőn épült hüttében megkóstolhatjuk a helyi specialitásokat.

Táv: 8,5 km, Szint: 450 m, Idő: 3-4 óra

Délutáni gyalogtúránk megközelítése is élmény lesz a Monte Baldo hegytömb oldalában vezető szerpentinen, de azért a híres Ventrar sziklák alatt futó panorámaösvény biztosan felülmúlja ezt. Az út végén az 1700 méter magasságban lévő kilátópontról térképszerűen rajzolódik ki az alattunk elterülő táj. Most másik oldalról vesszük szemügyre a Garda-tó környékét. Ha alaposan körülnézünk, akkor felfedezhetjük a tegnap meghódított csúcsokat is.

Táv: 5 km, Szint: 350 m, Idő: 2-3 óra

Negyedik nap

Két ferrata egy nap alatt

Mai terveink között két ferrata is szerepel. Az első célpontunk megközelítése közben egyre közelebbről látjuk a középkori Drena várkastély 25 méter magas tornyát. Azonban mielőtt elérnénk leparkolunk, és egy rövid sétával a magas sziklafalak között kanyargó Rio Sallagoni szűk szurdokát közelítjük meg. Itt még a legmelegebb napokon is kellemesen hűvös van, mert a szurdok mélyén sajátos mikroklíma uralkodik. A ferrata többnyire a szikla oldalában halad, de néha a hegyi patak medre mellett sétálunk, és olyan is van, hogy a víz fölött átívelő drótkötél hídon egyensúlyozunk. A szurdok felső végén kimászva meglepetésszerűen az autóból már megcsodált várkastélyhoz jutunk, ahova egy frissítő után akár be is látogathatunk. 

Nehézség: könnyű (B), egy rövid közepesen nehéz résszel (C)
Szint: 180/200 m, Idő: 2-3 óra

Egy rövid sziesztát követően Arco városából indul a délutáni program. Az Arco melletti várhegy oldalában vezető vasalt út segítségével a város fölé magasodó mészkőplatóra jutunk, ahonnan pazar kilátás nyílik a Garda-tóra és Sarca folyó völgyére. Ha jól időzítünk akkor a lemenőben lévő nap fényei teszik felejthetetlenné a képet. A csúcsot keresztezve, majd a hegy másik oldalán leereszkedve az óvároson keresztül jutunk vissza a kiindulási pontra, ahol egy pizzával és egy sörrel koronázhatjuk meg a napot.

Nehézség: könnyű (A/B), egy rövid közepesen nehéz résszel (B/C) 
Szint: 190/310 m, Idő: 3-4 óra

 

Ötödik nap

Hazautazás Budapestre

Egy kényelmes reggeli után búcsút veszünk a Garda-tótól és a környező hegyektől, és elindulunk hazafelé. Az esti órákban érünk vissza Budapestre.

Utazás költsége

84.990 Forint, ami tartalmazza:

  • szállás apartmanban
  • ferráta felszerelés (sisak, beülő, Y-kantár)
  • túravezetés és szervezés

Nem tartalmazza:

  • utazást, ami telekocsi rendszerben zajlik majd. Ha tudsz autót hozni és vezetsz, azt kérjük tüntesd fel a jelentkezésnél. A sofőrök és a túravezetők nem fizetnek az üzemanyagba. Amennyiben nincs elég autós jelentkező, úgy kisbuszt bérlünk és azzal utazunk. Az utazás költsége ebben az esetben a jelentkezők létszámától és az autók fogyasztásától is függ.
  • utasbiztosítás
  • étkezések

Miért telekocsi?

A nagy buszok bérlése drága, így csak 30-50 fővel tudnánk indítani az utat. Szerintünk a hasonló magashegyi túrák nem élvezetesek ekkora csapattal, így mi a telekocsi rendszerre esküszünk. Ennek köszönhetően alacsonyan tarthatjuk az árat, és megőrizhetjük a védjegyünkké vált kiscsoportos kalandtúra feelinget.
Fontos: ha saját autót hoznál, kérjük mindenképp a JELENTKEZÉSKOR tüntesd fel a megjegyzés/üzenet rovatban. Ha ezt elmulasztod, úgy kezeljük, hogy utasként tartasz igényt telekocsi szolgáltatásra. A túra előtti napokban/hetekben már nem áll módunkban változtatni a telekocsi beosztáson. Amennyiben mégis utólag jelzed nekünk ezirányú szándékodat, nagy eséllyel nem fogunk tudni eleget tenni kérésednek. 

Jelentkezéskor a teljes összeg fizetendő.

Utazás szervezője: WanderWell Zrt. Engedélyszám: U-001855
Az utazás árát 375 Ft / 1 EUR árfolyamig tudjuk vállalni. E fölött az utazási szerződésben foglaltak szerint árkorrekcióra kényszerülhetünk.

Csapat

A túrát minimum 10 fő befizetésével indítjuk. Átlagos létszám: 10-20 fő. Várunk mindenkit, aki rendelkezik elégséges fizikummal és fűti a kalandvágy.

Ennyi szabadság kell hozzá:

3 nap

Utazás nehézsége

Átlagosan sportos fizikumot igénylő túra. A túrán elsősorban olyanok részvételére számítunk, akik kedvelik a hegyeket, nem rettenti el őket a sziklás terep, szeretik a kalandokat, és nem idegenkednek komfortzónájuk feszegetésétől. A túrák során jó erőnlétre és kitartásra lesz szükség. A ferráta útvonalak technikailag közepesen nehezek (B-C), végig jól biztosítottak, de esetenként nagy mélység felett vezetnek, ezért nem lebecsülendőek. Akár bevállalós kezdő ferrátázók is csatlakozhatnak a csapathoz, de a szédülésmentesség, a lépésbiztonság és a bevethető karizom mindenki számára alapfeltétel.

Extra szolgáltatás igénylése a túra mellé

(ha kiválasztod a szolgáltatást, akkor megjelenik egy mennyiségválasztó, amivel beállíthatod hány főnek igényled a kiegészítő szolgáltatást)

Szállásaink kényelmes apartmanok lesznek, amikben 2-3 személyes szobák állnak rendelkezésünkre. Az apartmanok közelében boltok és éttermek is találhatóak, de a konyhában melegíthetünk otthonról hozott ételt is.

A túra helyszínére a kiutazás egyénileg saját autóval, vagy telekocsi rendszerben történik.

A nagy buszok bérlése drága, így csak 30-50 fővel tudnánk indítani az utat. Szerintünk a hasonló magashegyi túrák nem élvezetesek ekkora csapattal, így mi a telekocsi rendszerre esküszünk. Ennek köszönhetően alacsonyan tarthatjuk az árat, és megőrizhetjük a védjegyünkké vált kiscsoportos kalandtúra feelinget.

Fontos: ha egyénileg utaznál ki a helyszínre, vagy ha saját autót hoznál amibe utasokat oszthatunk telekocsi rendszerben, kérjük mindenképp a JELENTKEZÉSKOR tüntesd fel a megjegyzés/üzenet rovatban. Ha ezt elmulasztod, úgy kezeljük, hogy utasként tartasz igényt telekocsi szolgáltatásra. A túra előtti napokban/hetekben már nem áll módunkban változtatni a telekocsi beosztáson. 

Ha vonzanak a hegyek és a sziklák, valamint szeretnéd kipróbálni a mászás egy biztonságosabb, de ettől függetlenül adrenalindús módját, tarts velünk a Garda-tóhoz. A program során két napon via ferrázátunk, egy napon pedig gyalogtúrázunk. A ferrata utak közepesen nehezek, de akár bevállalós kezdő ferrátázók is csatlakozhatnak. Túravezetőid tapasztalt mászók, akik mindenben a segítségedre lesznek.

Kis csapat, nagy kaland! Ha nem utaztál még velünk, olvass bele a Facebook oldalunkra írt értékelésekbe: https://www.facebook.com/pg/wanderwell.hu/reviews/
Ha érdekel, hogyan tudunk kedvező ár mellett magas minőséget kínálni, olvass bele a “Rólunk” szekcióba: https://wanderwell.hu/rolunk

 

Gyakori kérdések

Egyedül vagy többen?

Túráinkra sokan egyedül jelentkeznek, mert az ismerőseik nem érdeklődnek a kalandos utazások iránt. Bátran csatlakozz hozzánk akár egyedül is, mert jó eséllyel hasonszőrűekkel leszel körülvéve. Büszkék vagyunk rá, hogy utazásainkon kapcsolatok születnek, és barátságok köttetnek. Emellett bátran ajánljuk túráinkat társaságoknak és pároknak is. 5 főt elérő társaságoknak bizonyos túrák esetén kedvezményt tudunk felajánlani az árból.

Kiknek ajánljuk?

Leginkább olyanoknak ajánljuk ezt a túrát, akik voltak már ferrátázni, és ismerik a határaikat. A ferrata utak közepesen nehezek, de akár bevállalós kezdő ferrátázók is csatlakozhatnak.

Fizikum, kalandvágy, tapasztalat

A túra átlagos fizikummal, egy kevés merészséggel és egy kis kitartással teljesíthető. A túrán elsősorban olyanok részvételére számítunk, akik kedvelik a hegyeket, nem rettenti el őket a sziklás terep, szeretik a kalandokat, és nem idegenkednek komfortzónájuk feszegetésétől. Lépésbiztonság és szédülésmentesség feltétel! Mint minden magashegyi túrát, ezt is jobban fogod élvezni, ha rendszeresen végzel cardio edzéseket.

Utazás

A túra helyszínére a kiutazás egyénileg saját autóval, vagy telekocsi rendszerben történik. A nagy buszok bérlése drága, így csak 30-50 fővel tudnánk indítani az utat. Szerintünk a hasonló magashegyi túrák nem élvezetesek ekkora csapattal, így mi a telekocsi rendszerre esküszünk. Ennek köszönhetően alacsonyan tarthatjuk az árat, és megőrizhetjük a védjegyünkké vált kiscsoportos kalandtúra feelinget. Fontos: ha egyénileg utaznál ki a helyszínre, vagy ha saját autót hoznál amibe utasokat oszthatunk telekocsi rendszerben, kérjük mindenképp a JELENTKEZÉSKOR tüntesd fel a megjegyzés/üzenet rovatban. Ha ezt elmulasztod, úgy kezeljük, hogy utasként tartasz igényt telekocsi szolgáltatásra. A túra előtti napokban/hetekben már nem áll módunkban változtatni a telekocsi beosztáson. 

Felszerelés, eszközök

Átlagos túraruházat szükséges. A ferrátához mi biztosítjuk a felszerelést (Y kantár, beülő, sisak). Egy pár kesztyűre (pl. biciklis vagy konditermi kesztyűre) szükség lesz, hogy a sziklába fúrt vasak ne sértsék fel a bőrt.

Covid

Amennyiben az utazás ellehetetlenül, a programot töröljük és a befizetésedet visszaigényelheted, vagy átviheted másik túránkra. Irodánk engedéllyel rendelkező utazásszervező cég, így 2021-re is érvényes biztosítással rendelkezünk. Ezt az engedélyt csak a stabil pénzügyi háttérrel rendelkező cégek kapták meg.