Szilveszteri digitális detox

Ez a termék jelenleg nincs készleten és nem megvásárolható.

Fontos információk

Bükk

A túra bruttó ára:

A túra időpontja:

Nehézség 5
Kalandfaktor 7
Kényelmi együttható 10

Sokunknak messze nem úgy sikerült ez a 2020-as év, mint ahogyan azt terveztük. Itt az ideje tehát lezárni! De, tegyük ezt meg stílusosan! Mi mindent megteszünk azért, hogy az Óév utolsó napját és az Újév első napjait nagyszerű élményekkel töltsd el, amik lendületet adnak majd 2021-hez. A többi már csak rajtad múlik.

Bükknél nem is találhattunk volna ideálisabb helyszínt, hogy elvonuljunk a világ zajától és egy jó társaságban, aktív programokkal töltsük el ezt a pár napot. Ráadásul térerő és internet híján – a digitális detox túráink stílusát követve – itt is a játékokra, beszélgetésre és a “kütyük” nélküli szórakozásra fektetjük a hangsúlyt. Ami pedig a túrákat illeti, a négy nap során a Bükk legszebb ösvényein és látnivalói mentén fogunk túrázni.

Aktivitások:

Első nap

2020. december 31. csütörtök Budapest – Lillafüred – Bükk-fennsík

Kényelmes reggeli budapesti indulással a délelőtti órákban érkezünk meg a Bükk leghíresebb üdülőtelepülésére, Lillafüredre. Kicsiny mérete ellenére, a Szinva és Garadna összefolyásánál épült település számos látnivalóval hívogat. Itt teszünk egy rövidebb körtúrát a neoreneszánsz stílus egyik legszebb példáját jelentő Palotaszállóval szembeni magaslatra. Túránk során érintjük a híres lillafüredi vízesést, a festői Hámori-tavat és a Szeleta-barlangot is, amelyben százezer éves pattintott kőeszközöket találtak. Lillafüredről egyenesen a Bükk-fennsíkra utazunk, ahol szállásunkat elfoglaljuk, majd megkezdjük a “bemelegítést” a Szilveszter estére. A játékokat és a jó hangulatú beszélgetéseket csak a finom falatok és szívmelengető italok fogják csak megszakítani. Éjfélkor pedig végérvényesen búcsút intünk ennek a félresikerült 2020-nak és nagy reményekkel (no, meg utazási tervekkel) belépünk a következő évtizedbe.

Túra nehézsége:

távolság: 7,9 km; menetidő: 4 óra; szintkülönbség: 393 m fel és 393 m le

Éjszaka:

hegyi panzió, kétágyas szobákban

Ellátás: többfogásos szilveszteri ünnepi vacsora + újévi menü

Második nap

2021. január 1. péntek Bükk-fennsík körtúra

A késői újévi reggelit követően sem tétlenkedünk: a Bükk-fennsíkon tett körtúrával indítjuk 2021-et. A jávorkúti Ősfenyvesen és Csipkéskúton keresztül gyalogolva érkezünk meg a bükki síparadicsomba Bánkútra. Rövid sétára innen, a Bálvány csúcsán magasodik a felújított Petőfi-kilátó. Felmászva a toronyba nemcsak a gömbkupolás NATO-lokátor, hanem a Bükk, de tiszta időben akár a Felvidék hegyvonulatai is látszanak. Dél felé haladunk tovább, majd a víznyelőkkel tarkított tágas Nagy-mezőn érintésével érkezünk vissza a szállásunkra, ahol már vár minket a finom meleg vacsora.

Túra nehézsége: távolság: 12,4 km; menetidő: 6 óra; összes emelkedés: 514 m fel; összes ereszkedés: 514 m le

Ellátás: reggeli + háromfogásos meleg vacsora

Harmadik nap

2021. január 2. szombat Sebesvíz mésztufa vízesés, Látó-kövek, bükkszentléleki Pálos

Reggelink után Jávorkút bővizű forrása mellett elhaladva víznyelők és fennsíki rétek közt sétálunk le Sebesvíz mésztufa vízesésének lépcsősorához, mely sokak szerint még a közismert Fátyol-vízesésnél is szebb. A Garadna-völgyből felkapaszkadunk a Látó-kövekhez. A kilátópont nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen tiszta időben a Magas-Tátra havas csúcsai is feltűnnek a horizonton. A panorámapontot elhagyva a Szentlélek Pálos-kolostorának romjainak érintésével leereszkedünk Ómassára. Itt erőt gyűjtünk, majd – várhatóan már szürkületben – egy erősebb kaptatón visszaérkeztünk a szállásunkra.

Túra nehézsége: távolság: 15,5 km; szintkülönbség: 725 m fel és 725 m le; menetidő: 7,5 óra

Ellátás: reggeli

Negyedik nap

2021. január 3. vasárnap Rejteki-tanösvény: barlangok, üveghuta és víznyelők nyomában

Reggel búcsút intünk kedves szállásadóinknak és a Bükköt átszelő szerpentinen haladva a festői szépségű szlovák faluba, Répáshutára utazunk. Záró túránk a számos érdekes látnivalóval hívogató rejteki tanösvény mentén halad. Első megállónk az inaktív forrásbarlang, a Balla-barlang; innen került elő az első magyarországi, őskőkorinak leírt embermaradvány. Utunk két csodaszép szurdokvölgyen – a Balla és a Szarvaskúti-Csúnya-völgyön – át  vezet. Közben megtekintjük a gyertyán-völgyi üveghuta maradványait, illetve a Bükk egyetlen időszakosan működő váltóforrását (amely néha víznyelőként működik). A Rejteki-kőfülke és a Pénz-pataki-víznyelőbarlang bejárata érintésével érkezünk vissza Répáshutára. A neves helyi étteremben a Felvidék legkiválóbb ízeivel ünnepelhetjük meg utunkat. Ezután búcsút intünk egymásnak, majd Eger irányába leereszkedve a Bükkből Budapest felé utazunk, ahová az esti órákban érkezünk meg.

Túra nehézsége: távolság: 12,2 km; szintkülönbség: 522 m fel és 522 m le; menetidő: 5,5 óra

Ellátás: reggeli

Utazás költsége

69.990 Forint, ami tartalmazza:

  • szállás 3 éjszakára hegyi panzióban, kétágyas szobákban
  • 3 reggeli
  • szilveszteri ünnepi vacsora és éjféli menü
  • háromfogásos újévi vacsora
  • túravezetés
  • szervezés

Nem tartalmazza:

  • további étkezések
  • helyszínre való utazást ami egyénileg történik, vagy budapesti indulással korlátozott számban tudunk kínálni helyet kisbuszban. Kisbuszos utazás költsége 9500 Forint / fő.

Jelentkezéskor a teljes összeg fizetendő.

Utazás szervezője: WanderWell Zrt. Engedélyszám: U-001855

Extra szolgáltatás igénylése a túra mellé

(ha kiválasztod a szolgáltatást, akkor megjelenik egy mennyiségválasztó, amivel beállíthatod hány főnek igényled a kiegészítő szolgáltatást)

    • 9500 Ft

Csapat

15-25 fő Kis csapat, nagy kaland! Várunk szeretettel mindenkit, aki megfelelően rugalmas egy ilyen utazáshoz, fűti a kalandvágy és rendelkezik elégséges fizikummal.

Ennyi szabadság kell hozzá:

1 nap

Utazás nehézsége

A túra átlagos fizikummal (és edzett májjal) teljesíthető!

Ha nem utaztál még velünk, olvass bele a Facebook oldalunkra írt értékelésekbe:

https://www.facebook.com/pg/wanderwell.hu/reviews/

 

Gyakori kérdések

Egyedül vagy többen?

Többen

Kiknek ajánljuk?

Mindenkinek

Fizikum, kalandvágy, tapasztalat

Mindegyik

Repülőjegy

Kell

Felszerelés, eszközök, oltások

Mindegyik kell